Az Istenszülő oltalma

A Miskolci Egyházmegye területén 13 Istenszülő oltalmára szentelt templom van: Abaújlak, Baskó, Bekecs, Dámóc, Garadna, Irota, Mályi, Miskolc-Görömböly, Olaszliszka, Ózd, Rakacaszend, Széphalom településeken, és egy parányi kápolna, a mára elnéptelenedett Szanticskán. A köznevelési intézmények közül kettőt ajánlottak a Szűz Anya oltalmába; a Miskolci Görögkatolikus Általános Iskolát és a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola Oltalom Tagóvodáját Edelényben.

ikon, virággal

 

2016. október 2-án tartotta az Irotai Egyházközség templomának búcsúját, amely az Istenszülő Oltalmának ünnepére lett felszentelve. A gyóntatást, igehirdetést és a Szent Liturgiát Orosz-Tóth György abodi parókus atya vezette, aki biztató szavaival valódi ünneppé tette ezt a szép napot. Egyházközségünk legkedvesebb napjára sokan ellátogattak, főként, akik Irotáról származnak, de már nem a községben élik mindennapjaikat. Az Istenszülő drága védőleple oltalmazza az egyházközség tagjait, családjait és minden kedves vendéget.

templomi körmenet

További képek az irotai búcsúról.

 

A dámóci templom búcsúján kerek évfordulóra, a templom alapkőletételének kétszázadik évfordulójára is emlékeztek. Az ünnepi Szent Liturgián Kocsis Fülöp érsek-metropolita, Orosz Atanáz püspök, valamint dámóci származású, és a településen korábban szolgáló papok is részt vettek. A helybeli hívek és az innen elszármazottak együtt imádkoztak Dámócért, és az egyházért. Ünnepi beszédében Atanáz püspök atya a hagyományok tiszteletét, ápolását emelte ki, ami rendkívül fontos egy olyan kis létszámú gyülekezet életében, mint Dámóc. A jelen nem túlságosan pozitív tényét buzgó imádsággal és bizakodással lehet reménykeltővé tenni. A hit és az ima töretlen gyakorlásával igenis lehet jövőt kérni a mi Krisztus Istenünktől, melyben Istenszülő Szűz Mária támogatására mindig bizalommal számíthatunk. Ezt erősítette meg a Szent Liturgiát követő körmenet végén Fülöp érsek atya is. 

papok és püspökök Dámócon

Oltalom ünnepet az edelényi óvodások idén is tartottak, melyen Orosz Atanáz püspök is részt vett. Minden évben egy rövidebb előadással  készülnek az alkalomra. Részlet az egyik forgatókönyvből:

1 Irota: Mi az irotai egyházközségből jöttünk, hoztunk ajándékba gyümölcsöt, hogy minden embernek legyen hite.

1 Rakacaszend: Szép, kis faluból Rakacaszendről érkeztünk, kovászt hoztunk Nektek, hogy Isten országának törvényei alakítsák az emberek szívét.

2 Rakacaszend: Benned bízunk Szűzanya, oltalmazz és védelmezz bennünket mindörökké.

1 Garadna: Szeretett kis falunkból Garadnáról jöttünk. Tömjént hoztunk ajándékba, hogy az emberek tiszta szívből imádkozzanak.

2 Garadna: Mindennap áldom nevedet Mária itt a földön, mert irgalmas szívedet megnyitottad nekem.

1 Baskó: Baskói görögkatolikus templomból jöttünk, mindig legyen világosság bennünk Isten szavára, ezért gyertyával köszöntünk Titeket.

1 Görömböly: Zarándok utunk Görömbölyről vezetett Hozzátok, e koronával kívánjuk, hogy minden ember nyerjen örök életet Jézus Krisztus által.

1 Dámóc: Bodrogközi kis faluból Dámócról siettünk, hogy ünnepelhessünk Veletek. Szeretetünk jeléül átadjuk e rózsát, figyelmeztessen benneteket az alázatosságra.

2 Dámóc: Légy szószólónk Jézusnál engedd tapasztalnunk, hogy milyen jó ahhoz, aki bízik benne.

óvodások jelenete

Címkék