Az Isten és a természet kapcsolata

A fenti címmel szerveztek lelkigyakorlatot a görögkatolikus szakkollégium hallgatóinak

a templom előtt

Péter Anita írt beszámolót a programról:
A miskolci Romzsa Tódor Görögkatolikus Szakkollégium hallgatói szakmai attitűdök kibontakoztatását segítő foglalkozáson vettek részt 2022. szeptember 24- 25. között Irotán. Az Észak Magyarországi zsáktelepülés a Cserehát szívében fekszik Miskolctól 40 km-re.

A lelkigyakorlat „ Az Isten és a természet kapcsolata” címet viselte, melyet Kovács Lajos atya, Sajószentpéter görögkatolikus parókusa vezetett.

a templomban

Örömmel fogadta felkérésünket, és szívesen segített, hogy a fiatalok ráhangolódjanak a tanévkezdésre, megszabaduljanak lelki terheiktől, hozzásegítse őket a lelki egyensúlyhoz, az új hallgatók befogadásához, az új tanév sikeres teljesítéséhez és saját lelki, szellemi feltöltődéséhez.

A program célja, hogy a hallgatóink a város zajától és nyüzsgésétől távol, a természetben elcsendesedhessenek és közelebb kerüljenek Istenhez majd belső nyugalommal térhessenek vissza tanulmányaikhoz.

túra

Bevezetésként Lajos atya egy egyszerű kérdéssel kezdte: „hogy vagy?” A kollégisták egyenként elmondták a jelenlegi állapotukat így megnyílva egymás előtt és összekapcsolódva a közösséggel. Többségük stresszel és szorongással érkezett a gyakorlatra, viszont volt aki már a településre érkezve érezni vélte a békességet és nyugalmat. Majd imával és elmélkedéssel folytatták, Lajos atya saját tapasztalatai által szemléltette, hogy az Isten által teremtett világ és az emberek között megvalósítható a teljes harmónia, amennyiben megbecsüljük, vigyázzuk és óvjuk azt. Ebéd után körbejárták a települést, hogy a hallgatók a gyakorlatban is megtapasztalhassák mennyi szépség veszi körbe őket. Estére a hallgatók fizikailag ugyan elfáradtak, de lelkileg feltöltődtek. Másnap a pihentető alvást követően és bőséges reggeli végeztével következett a Lelki fitnesz levezető része, melyen a fiatalok elmondhatták az előző nap során szerzett tapasztalataikat, elmélkedésük eredményét.

csoportos foglakozás

Szakkollégistáink megtisztult, feltöltött lélekkel, kellemes, megnyugtató élményekkel tértek vissza a miskolci görögkatolikus diákotthonba.

A program a Nemzeti Tehetség Program NTP-SZKOLL-22-0006 azonosítószámú projekt keretében valósult meg.