Atanáz püspök: „Az emberiesség mércéje az Istenember”

Az ökumenikus imahét záró alkalmát a minorita templomban tartották Miskolcon, a négy történelmi egyház vezetőjének részvételével.

a templomban

Az ökumenikus imahéten Miskolcon, minden este más-más belvárosi templomban imádkoztak az egységért. Január 25-én a közös záró alkalmat a minorita templomban tartották, melyen az igehirdetés szolgálatát a négy történelmi egyház vezetője, Dr. Orosz Atanáz görögkatolikus püspök, Dr. Ternyák Csaba egri érsek, Dr. Fabinyi Tamás evangélikus püspök és Pásztor Dániel református püspökhelyettes végezték.

egyházfők

„A keresztények közötti megosztottság évszázadok óta tart. Ez nagyon fájdalmas, és ellenkezik Isten akaratával. Hiszünk az imádság erejében és arra törekszünk, hogy legyőzzük a megosztottságot.” - fogalmazott köszöntőjében Artur Prenkiewicz minorita házfőnök.

Artur Prenkiewicz

Az idei imahét anyagát a máltai keresztény testvérek állították össze, melynek központi igéje így hangzik: "...nem mindennapi emberséget tanúsítottak irántunk..." (ApCsel 28,2). Máltán minden évben, február 10-én, együtt ünneplik a hajótörött Pál apostol és társainak szigetre érkezését.

Az imahét kiemelt igéjének üzenetét fejtette ki Atanáz püspök az imaalkalmon: „Pál apostol és a beszámoló írója, Lukács, azt tartották említésre méltónak, hogy a bennszülöttek igen emberségesen bántak velük, hiszen tüzet gyújtottak és megmentették az agyonázott hajótörötteket a kihűléstől” – mondta Atanáz püspök és hozzáfűzte: „Azt gondolnánk, hogy az emberséges bánásmód mindenki számára nyilvánvaló. Hiszen mindnyájan emberek vagyunk, tudjuk, hogy mi emberi és mi nem. Az emberséges bánásmódhoz hozzátartozik, hogy a bajbajutottakat ilyen téli hónapokban meleg fogadtatásban részesítsük, a megfázástól, fagyhaláltól megmentsük.”

Atanáz püspök

„Azonban az emberi és emberséges szóval már annyian visszaéltek” - folytatta a főpásztor és kitért azokra a sajátos értelmezésekre, amelyek a haszonállatokkal való emberséges bánásmód mellett hevesen állnak ki, ugyanakkor az abortusz és eutanázia ellen tiltakozókat kegyetlen jelzővel illetik.

„Jézus tanítványai is kötelesek „nem mindennapi emberséget tanúsítani” egymás, vagy akár a kívülállók felé is. Ezt a biztatást kaptuk a hegyi beszédben is: „Amint akarjátok, hogy cselekedjenek veletek az emberek, ti is hasonlóképpen cselekedjetek velük. (Lk 6,31). Az emberiesség mércéje az Istenember, aki Isten létére mindig emberségesen állt hozzánk. Ennek gyökereit a Bölcsesség könyve mutatja be: „Ezzel a bánásmóddal arra tanítottad népedet, hogy az igaz legyen emberszerető, és azzal a jó reménnyel töltötted el gyermekeidet, hogy a bűn után (időt) adsz a bűnbánatra. (Bölcs 12,31)

Atanáz püspök

„Isten pedagógiája a jóságra épül. Az igazán emberséges bánásmód nem ideológiákból, hanem a megtestesült Isten-Ige, az Istenember kegyelméből és utánzásából, követéséből fakad.” – hangsúlyozta a főpásztor és arra biztatott, hogy „az irgalmas és emberszerető Isten példájára merjük gyakorolni az irgalmasság cselekedeteit, és befogadni a mi hajótöröttjeinket: az élet veszteseit, a kiábrándultakat, a nélkülözőket, akik tőlünk várnak jó szót vagy vigasztalást!”

Fabinyi Tamás

Fabinyi Tamás evangélikus püspök az elfogadás és adás szavakkal foglalta össze az imaalkalmak mondanivalóját az idézett apostoli szakasszal összefüggésben (ApCsel 28, 7-10). Életünkben mi is elfogadjuk a szeretetet, a biztonságot, de eljön az az idő, amikor nekünk kell majd adni és irgalmasságot gyakorolni. Erre kaptunk most példát, hangsúlyozta a püspök.

Ternyák Csaba

Ternyák Csaba érsek a felolvasott 103. zsoltár kapcsán az imádság, különösen a zsoltárok imádkozásának fontosságára hívta föl a figyelmet. A zsoltár imádkozása egyszerre Isten és az ember szava. Úgy kérjük Őt, hogy közben felsoroljuk jótéteményeit, amellyel elhalmozott bennünket. Közben arra tanít miket, hogy kövessük Őt, és legyünk mi is nagylelkűek egymással szemben, hangzott el a tanításban.

Pásztor Dániel

Pásztor Dániel református püspökhelyettes úgy fogalmazott, hogy egy nagy misszió részesei vagyunk, utalva az elhangzott evangéliumi szakaszra (Mt 10,7-8). Ott kell teljesítenünk küldetésünket, ott kell tanúbizonyságot tennünk, ahol éppen élünk: templomokban, iskolákban, kórházakban, utcákon, hiszen az Isten országa közöttünk van, mondta a lelkipásztor.

a templomban

Az imaalakalmon összegyűlt adományokat a Szimbiózis Alapítvány Baráthegyi Majorsága és Lakóotthona támogatására ajánlották föl. Az elmúlt hónapokban súlyos károk érték a Miskolc külterületén fekvő farmot, ahol elsősorban sérült fiatalokat és megváltozott munkaképességűeket foglalkoztatnak.

További képek

Címkék