Adni Öröm! - társadalmi felelősségvállalás a szakkollégiumban

A Görögkatolikus Roma Szakkollégium hallgatói a szeretetet és odafigyelés adományaival is készültek karácsonyra a hagyományos adománygyűjtési akció mellett.

Mikulást köszöntő gyermekek

Rendkívül fontosnak tartják szakkollégistáink, hogy az elesett, hátrányos helyzetű társadalmi rétegek felé segítséget nyújtsanak.

Idén decemberben több akciót is szerveztek és több helyre is eljutottak. A Mikulás ünnepségen résztvevő szakkollégistáktól, a diákotthon hallgatóitól és alumni tagjaiktól azt kérték, hogy a vacsorára hozzanak magukkal 1 kg száraz élelmiszert. Több mint 80 kg élelmiszer gyűlt össze, amit a Miskolci Egyházmegyei Karitász és a Máltai Szeretetszolgálat számára ajánlottak  fel. Hallgatóink saját kezdeményezésre adománygyűjtést szerveztek Lakatos Viktor megsegítésére is.

mikulásvárás

Közösségi szolgálat keretében a MESZEGYI Avasi Családsegítő központjában két eseményen is részt vettek. Meglepték a hátrányos helyzetű gyerekeket a Mikulás ünnepségen, ahol a szakkolisok segítségével énekelve közösen várták a Mikulást. Majd az idősek karácsonyára verssel, énekekkel és mézeskaláccsal készültek.

idősekkel

Az idei évben is részt vettek a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Adni öröm! adománygyűjtő akciójában.

Büszkék vagyunk Szakkollégistáinkra!

Adni öröm! 

szakkolisok

Címkék