A szűkölködőkben látni meg a megváltó Krisztus arcát – diakónusszentelés Sajópetriben

November 14-én szentelte diakónussá Orosz Atanáz püspök Gorcsa Jánost Sajópetriben.

Atanáz püspök, Gorcsa János diakónus

Emléknapok, jeles ünnepek között szentelte diakónussá vasárnap Atanáz püspök Gorcsa Jánost. Sajópetri templomát Szent Mihály főangyal tiszteletére szentelték fel, búcsúünnepét is ezen a vasárnapon tartották. Öt nappal Szent Erzsébet ünnepe előtt állunk, a karácsonyi böjt kezdete előtti napon, a szegények világnapján.

a templomban

Az elhangzott evangéliumi szakasznak (Lk 10,25-37) a felebarátra vonatkozó krisztusi üzenetét emelte ki a homília első részében a főpásztor:

„Az irgalmas szamaritánus története a Megváltó Jézusnak a története is. Választ ad arra, hogy ki is a mi felebarátunk. Hiszen a rablók által félholtra vert, bajba jutott emberen egy szamariai embernek esett meg a szíve. Szamariai volt, ahogy a mi Urunk Jézus Krisztust is csúfolták, János evangélista tanúságtétele szerint. Igen, a mi Urunk Jézus Krisztus a legirgalmasabb szamariai, aki minden megkeresztelt testvérünknek, minden keresztényt ennek az irgalomnak a gyakorlására hív. S nem elégszik meg az elsősegély nyújtásával, hanem biankót aláírva pártfogoltját a fogadósra, az egyház képviselőjére bízza, hogy második eljöveteléig gondoskodjon a lábadozó betegről”.

evangélium olvasása

A homília következő részében Ferenc pápának a szegények világnapja alkalmából e napra írt üzenetéből emelt ki gondolatokat a püspök:

 „Fontosnak tartom, hogy a Szentatya mindnyájunk lelkére köti a szegényekkel való törődést. Nem egyfajta közfeladatként, hanem az evangéliumból, és Jézus Krisztus viselkedéséből, a Megváltótól közvetlenül kapott parancsként. Fölhívja a figyelmünket a szegénység egyre inkább globális jelenségére, amelyet nem elég szociológiailag, statisztikailag vagy dokumentumfilmek által szemlélnünk, hanem valamilyen módon közösséget, vagy részt kell vállalnunk azoknak a sajátos helyzetéből, akik szegények.”

„Figyelmünkbe ajánlja, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus nem csak pártját fogta a szegényeknek, hanem osztozott a sorsukban. Karácsonykor, a szegényes betlehem mellett ezt mindannyian megérezzük, de az év többi napján könnyen elfelejtjük. Jézus nem csupán könyöradományt adott a szegényeknek, hanem azonosult velük, osztozott abban a sorsban, amely az Ő ígérete szerint a mennyországba vezető küszöb, kapu is lehet. A Szentatya azt kéri, hogy mi magunk is így tegyünk. Ez az élet kölcsönös megosztására kell, hogy indítson bennünket: ezt a feladatot nem bízhatjuk másokra. A szegények nem közösségünkön kívüli emberek, hanem testvéreink, akik szenvedéseiben osztoznunk kell, hogy enyhítsük szükségüket és kirekesztettségüket, hogy visszaadjuk elvesztett méltóságukat és biztosítsuk a számukra szükséges társadalmi integrációt. Továbbá, mint tudjuk, a jótékonyság egy adakozót és egy befogadót feltételez, míg a kölcsönös megosztás testvériséget szül. Jézus példájára merjünk személyesen közeledni azokhoz, akiket Ő maga enged az utunkba, akikben az Ő arcvonásait lehet és kell fölfedezni. Döntő fontosságú, hogy olyan fejlesztési folyamatokat indítsunk el, amelyekben mindenki kibontakoztathatja képességeit, hogy az egymást kiegészítő képességek és a szerepek sokfélesége a kölcsönös részvétel közös erőforrásához vezessen.” – idézte a főpásztor ebben a faluban, ahol a tanoda immár csaknem egy évtizede a tehetséggondozással enyhíti a hátrányos helyzetűek látszólagos esélytelenségét.

„A Szentatya üzenete szerint az úgynevezett gazdagok között a szegénység számos olyan formája létezik, amelyet a szegények gazdagsága enyhíthetne akkor, ha találkoznának és megismernék egymást! És akkor a szegények gazdagságából tudunk részesedni mi mindannyian, mert övék az evangélium, ők Jézus örömhírének haszonélvezői, mert megőrzik Isten gyermekeinek méltóságát, és nagyon szeretnünk kell őket.”

diakónus társak

Majd a Magyar Katolikus Püspöki Kar Szent Erzsébet napi üzenetére is több utalást tett a főpásztor. „Püspöki Karunk Szent Erzsébet elkötelezett életpéldája kapcsán feleleveníti azt, hogy az Ősegyházban a hívek szíve-lelke egy volt. Nem akadt köztük szűkölködő, mert akinek földje vagy háza volt eladta, és az érte kapott pénzt elhozta, és az apostolok lába elé tette. Mindenkinek adtak belőle, a szükséghez mérten. A szegények egyszerre a közösség nagyon fontos tagjai lettek. Ez a cselekedet az ősegyházban is megjelenő karitatív intézményre utal. Ott ahol annak idején hét diakónust választottak ki az apostolok, a szegények és az özvegyek asztali szolgálatára, ott intézményesült is a szeretet. Ez a Katolikus Karitászon belül is megnyilvánul, egyházközségenként, közösségenként is, nagyon fontos gyakorolni.

Ferenc pápa így ad ehhez programot a szegények világnapjára írt üzenetében: „Gyakran a szegényeket különálló embereknek tekintik, mint egy „kategóriát”, amelynek különleges karitatív szolgáltatásra van szüksége. Jézus követése azonban megkívánja e gondolkodásmód megváltoztatását, vagyis az osztozás és részvétel kihívásának vállalását. (…) A szegények nem közösségünkön „kívüli” emberek, hanem testvéreink, akiknek szenvedéseiben osztoznunk kell, hogy enyhítsük szükségüket és kirekesztettségüket, hogy visszaadjuk elvesztett méltóságukat és biztosítsuk a számukra szükséges társadalmi integrációt.”

diakónusszentelés

A Magyar Katolikus Püspöki Kar Szent Erzsébet példáját elénk állító körleveléhez kiegészítésül tette hozzá a püspök azokat a szenteket is, akiket a napokban a görög egyház tisztelt: Alamizsnás Szent Jánost vagy Aranyszájú Szent Jánost is nyugodtan melléje sorolhatnánk legfőbb példaképként.

A Szentatya végül Aranyszájú Szent János egy provokatív gondolatát idézi még föl, amely a karácsonyi bűnbánati idő kezdetén is hasznunkra lehet: „Aki nagylelkű, az ne kérje számon a szegények magatartását, hanem egyszerűen csak enyhítse szegénységüket, és elégítse ki a szükségüket. A szegények egyetlen védekezése a szegénységük, és a szükséghelyzet, amelyben élnek. Ne kérjetek tőlük semmi mást; de még ha a világ leggonoszabb emberei is, ha nélkülözik a szükséges élelmet, szabadítsuk meg őket az éhezéstől.”

Gorcsa János evanéiumolvasás

Mindezt a püspöki zárszó a szentelendő hüpodiakónusra és közösségi szerepére vonatkoztatta:

„Szent Mihály és Szent Erzsébet ünnepe között félúton szentelem Gorcsa Jánost diakónussá. A diakónus valahol az angyalok szolgálatát vállalja, Isten küldötteként jár-kel a templomban az oltár és a hajó, a pap és a hívek között; közvetíti Isten üzenetét és adományait. János testvérünk szentelésekor hangsúlyoznunk kell a Szent Erzsébethez és az első diakónusokhoz kapcsolódó dimenziót, s azt, hogy az egyház legalábbis a szolidaritásával mindenkit tudjon emberi méltóságában utolérni és felkarolni. Kívánom, hogy János testvér is, aki már részt kapott ebből a szolidaritásból az elmúlt években, diakónusként is mindig érzékeny legyen a szűkölködő, a rászoruló. a szegény emberek felé, és meglássa bennük a megváltó Krisztus arcvonásait, merjen tanulni is tőlük, úgy ahogy ezt ma Szentatyánk a lelkünkre kötötte, mert rájuk van nyomva a segítségünket kérő Megváltó arca."

Atanáz püspök áldást ad

"A diakónus életre szólóan elkötelezi magát Krisztus és az egyház szolgálatára, s ezért a liturgiáinkon a „Krisztus szerinti segédlő papságért” imádkozunk. Kívánom, hogy János testvérünkből is Krisztus lelkülete szerinti diakónus legyen, és ebben a szolgálatban megtalálja Jézus Krisztus evangéliumának örömét." - mondta Atanáz püspök.

Gorcsa János csaknem három éve segíti Sajópetriben a parókus munkáját, részt vállal a tanodai cigánypasztorációs feladatokban és a hitoktatásban is. Pillanatnyilag ebben a szolgálatban kap szerepet. János szentelési jelmondatául egy ószövetségi üzenetet választott: „Menj tehát, én pedig a száddal leszek, és megtanítalak arra, hogy mit beszélj!” (Kiv 4,12)

FÉNYKÉPEK

Címkék