A Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmény a KATTÁRS - on

Idén 2016. szeptember 16-17-én került megrendezésre a Katolikus Társadalmi Napok (KATTÁRS) Budapesten. A rendezvény mottója: „Jézus az irgalmasság arca. Társai vagyunk!” - a KATTÁRS az irgalmasság szent éve jegyében Jézust, mint a Katolikus Egyház szociális munkájának forrását állította a középpontba.

csoportkép a KATTÁRSON

Az intézményünk megtiszteltetésnek vette, hogy a Katolikus Karitász keretein belül ismét bemutatkozhatott egy országos rendezvényen.

A két napos programot kerekasztal-beszélgetések, előadások, koncertek, játékok, kiállítások és konferenciák alkották, melyet közösségi sportprogramok is kiegészíttettek, így a programon részt vevők megismerhették a katolikus egyház társadalomról szóló tanítását, szociális oldalát, segítő szervezeteket, programokat melyeket végez a hétköznapokban.

 A Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézményben nevelkedő gondozottak várták, izgatottan készültek az őszi országos bemutatkozásra. Minden lakásotthon, valamint a nevelőszülői hálózat lehetőséget kapott arra, hogy az általuk készített kézműves termékek által jobban megismerjék őket, valamint az intézményben folyó szociális munkát, gondozást - nevelést. A programra látogatóknak színes lufikkal, horgolt, gipszből, csuhéjból készült ajándékokkal kedveskedtek fiataljaink. A résztvevők egy – egy bibliai idézetet választhattak magunknak útravalóul a mindennapok, valamint a nehéz élethelyzetek megoldásához.  A gondozásunkra bízott gyermekek hétköznapjaiba, ünnepnapjaiba is betekintést nyerhettek az érdeklődők a kiállított plakátokon keresztül. Munkatársaink személyes tapasztalatokon keresztül osztották meg a gondolataikat a gyermekvédelmi tevékenységről, valamint az ebben végzett görög katolikus egyház általi szerepvállalásról.

gyerekek

Az intézmény a rendezvény második napján lehetőséget kapott arra, hogy a nagyszínpadon is bemutatkozzon. Így Cziper Gábor Bence egyházi műveket adott elő tárogatón, valamint Hegedűs Tímea dalban közvetítette a megjelentek felé azt, hogy: „ … a szeretet nem fogy el sosem, a szeretet átvisz az életen….”

A rendezvényen részt vevő gondozottjaink személyesen is megtapasztalhatták a „hit nélkül nem lehet élni” érzését, és ennek tudatában megerősödve tértek haza gondozási helyeikre.

 Berei Ágnes, gyermekotthon vezető

Címkék