A Székesegyház búcsúünnepe

Dátum
Hely
Miskolc, Búza tér

Az Istenszülő elszenderülésének és mennybevételének ünnepére szentelt székesegyházban az ünnepi Szent Liturgia 2019. augusztus 15-én (csütörtökön) 10 órakor kezdődik.

a miskolci Székesegyház homlokzata

A Székesegyház búcsúünnepén az ünnepi szónok dr. Dobos András, Miskolc-avasi parókus atya lesz.

A Katolikus Egyház augusztus 15-én az Istenszülő halálát és mennybevételét, vagyis Nagyboldogasszony napját ünnepli.

Az ősegyházig visszanyúló hagyomány szerint a Megváltó édesanyjának, Máriának holttestét nem engedte át a földi enyészetnek, hanem röviddel halála után föltámasztotta és magához emelte a mennyei dicsőségbe. (Erről részletesebben a Gondolatok menüpontban olvashatnak.)

Jeruzsálemben az V. században már biztosan megemlékeztek a Boldogságos Szűz égi születésnapjáról. Az ünnepet Dormitio sanctae Mariae, azaz „a szentséges Szűz elszenderülése” névvel illették. A VI. század során egész Keleten elterjedt az ünnep. Róma a VII. században vette át, s a VIII. századtól kezdve Assumptio beatae Mariae-nak, azaz „a Boldogságos Szűz mennybevételé”-nek nevezték. XII. Piusz pápa 1950. november 1-jén hirdette ki hittételként, hogy a „Boldogságos Szűz Mária földi életpályája befejezése után testével és lelkével együtt felvétetett a mennyei dicsőségbe”.

Szent István király olyan fontosnak tartotta Mária égi születésnapját, hogy ezen a napon ajánlotta Magyarországot Szűz Mária oltalmába. Ezért nevezzük őt Magyarország égi pártfogójának, vagyis Patrona Hungariae-nak. Szent István 1038-ban Nagyboldogasszony napján hunyt el.