A Miskolci Egyházmegye rendelkezése

A Miskolci Egyházmegye 2020. március 26-án kelt rendelkezését adjuk közre.

logo

A Görögkatolikus Metropólia március 18-i általános érvényű rendelkezését (2. p.) kiegészítve a sajátos járványügyi helyzetre való tekintettel a Miskolci Egyházmegye parókiáin az Előszentelt Áldozatok Liturgiájának végzését 2020. március 26-tól ez évre felfüggesztem.

A koronavírus járvány magyarországi megjelenése miatt meghirdetett veszélyhelyzetben a krisztushívőket (különösen is a 60 éven felülieket) otthonmaradásra, a parókusokat zárt templomban történő intenzív imádságra kérem fel. A vasárnapi Szent Liturgiát vagy zsolozsmát a rendelkezésre álló technikai eszközök révén székesegyházunkból közvetítjük és templomaikból is közvetíthetik a hívek felé, akik az otthoni imádsággal, szentírásolvasással, Istennek tetsző cselekedetekkel kapcsolódjanak be az Egyház imájába. Hétközben az Istenszülőhöz intézett Akathisztosz himnusszal, a nagyböjti reggeli vagy alkonyati zsolozsmával folytassák imádságos szolgálatukat! A gyónni szándékozókat elővigyázatosan, lehetőleg csak egyenként és szabad térben fogadjuk, betartva a hatóságok által javasolt legalább másfél méteres távolságot!

A március 29-re tervezett szentföldi gyűjtést nem kell meghirdetni, hanem azt egy későbbi időpontban tervezzük majd megvalósítani.

Március 30-án parókusaink végezzenek pannychidát a 32 éve e napon elhunyt Timkó Imre püspökért!

Nyomatékosan kérem, hogy e rendkívüli helyzetben mindnyájan gondviselő Istenünkhöz imádkozzunk a járvány által sújtott vagy fenyegetett embertársainkért, és különösen is figyeljünk és vigyázzunk egymásra!

Miskolc, 2020. március 26.

Atanáz püspök

Címkék