A Miskolci Egyházmegye centenáriumi zarándoklata Rómába

Az Egyházmegye jogelődje alapításának jeles évfordulójára zarándoklattal is készülünk 2023 augusztusában.

Szent Péter bazilika

A Miskolci Egyházmegye 2024-ben ünnepli jogelődjének, a Miskolci Apostoli Exarchátus alapításának 100. évfordulóját. Eme jeles alkalomból alapos lelki előkészületet tervezünk, méltóan megünnepelve az elmúlt száz év történelmét, valamint tisztelettel adózunk őseink emlékének, akik hűsége és kitartása 2015-ben meghozta gyümölcsét, megalakult az önálló Miskolci Egyházmegye.

         Ünneplésünk nem múlhat el az Anyaszentegyházhoz való gyermeki kötődésünk kifejezése és megtapasztalása nélkül. Ennek egyik legfontosabb színtere az Örök Város, Péter és utódainak székhelye, katolikus egyházunk központja, Róma és a Vatikán. Egyházunk szívéhez zarándokolunk el a készület évében 2023 nyarán, hogy fölkeressük a szent helyeket, melynek sokaságából csak egy párat emelnék ki: a négy Basilica Maiort, a Szent Kereszt legnagyobb megmaradt darabját, de legfőképp Péter apostol sírját, ahol mint a Kősziklán nyugszik egyházunk lelki építménye.

         A zarándoklat nem múlhat el Róma ókori és középkori épített örökségének felkeresése és a pihenés, a tengerparti felüdülés megtapasztalása nélkül sem, hogy a lélek és a test is feltöltődve, megerősödve térhessen haza az itthon maradottak épülésére.

         Minden út Rómába vezet, tartja a mondás. Vezessen a mi utunk is nyáron az Örök Városba, hogy Isten kegyelmét megtapasztalva ugyanazzal a kitartással adjuk tovább hitünk örökségét utódainknak, ahogy tették azt elődeink is nemzedékeken át, egységben szeretett anyánkkal, az Egyházzal.

A zarándoklat részletes programja a mellékletben is megtalálható.

plakát

Címkék
Csatolmány