A békés Tisza szentelése Tokajban

Vízkereszt ünnepén Orosz Atanáz, a Miskolci Egyházmegye püspöke a Tisza vizét szentelte meg Tokajban.

a Tisza szentelése

A Tisza partján megtartott vízszentelési szertartás előtt a főpásztor a tokaji görögkatolikus templomban végzett Szent Liturgiát. Az oltárnál Gorcsa György, tokaji parókus, fia, Gorcsa János, Miskolc-belvárosi segédlelkész és Kertész János Ferenc római katolikus tokaji plébános szolgált a püspök mellett. A szertartáson Posta György polgármester is részt vett.

a liturgián

A liturgián az ünnep üzenetét a tokaji templom mennyezetén nemrégiben megfestett képi ábrázoláson keresztül értelmezte Atanáz püspök. „Éppen a tegnapi napon, vízkereszt előünnepén eltemetett Benedek pápa volt az, aki az egész világ figyelmét fölhívta arra, hogy a bizánci ikonográfiában a Jordán folyó és alámerülés a sötét halálnak és a megsemmisítő sírboltnak is előképe, jelképe: Jézus keresztelkedésének ikonja folyóra emlékeztető sírként ábrázolja a vizet, amelynek sötét barlang alakja van."

ikon

"A Jordánban való alámerülés és onnan való kiemelkedés Aranyszájú Szent János írása szerint Krisztus pokolraszállásának és feltámadásának előképe. Jézus Krisztus a bűneiket megvalló keresztelkedők sorába áll be bűntelen létére is, hogy mint Isten Báránya elvegye a világ bűneit. Ez a folyamat Nagypénteken az ő áldozatával teljesedik be, amikor a kereszthalállal hordozta az emberek bűneit, értük, az ő bűneik eltörléséért és megváltásukért vállalta ezt a helyettesítő vezeklést. Amikor megszentelődésre készülődünk mindannyian, induljunk ki ebből, a Benedek pápa által is oly fontosnak tartott kiindulópontból! Szeretnénk bűneinkre bocsánatot kérni, szeretnénk megtérni és csatlakozni ahhoz a bűntelen megváltó Jézushoz, aki ártatlan létére a folyópartra jön, hogy a bölcsesség lelkét, az értelem lelkét, az ő messiási lelkét, a Szentlelket ajándékozza megszentelődésünkre. Imádkozzunk, hogy – amint azt folyóparti imádságunkban említeni fogjuk –  a Jordán habjai ma is valóban mossák le az emberiség vétkeit!”

A liturgia után Tokaj egyik központi vízpartján, a Széchenyi sétányon végezte el a vízszentelés szertartását Atanáz püspök. 

a Tisza parton

A nagy vízszentelési imádság a hajdani zsoltárvers alapján négyszer is említi, hogy „a Jordán visszafordult, látván a láthatatlant, a megtestesült Teremtőt, a mindenség Urát szolgai alázatban”. „Isten csodálatos tetteiről szólt az ószövetségi mondat, de mi napjainkra is vonatkoztatjuk és kérjük ezt.” – fűzte hozzá Atanáz püspök.

„A vízszentelés önmagában is egy csoda. Itt a folyó partján azt kérjük, hogy a lefolyó víz szentelődjön meg mindenütt, ahová csak eljut. Itt, a Tisza-parton azonban most önkéntelenül is eszünkbe jut, hogy ez a folyó Ukrajna területéről, a Kárpátokból jön. A Fekete Tiszától, a Fehér Tiszától, és egészen Szerbiáig folyik. Ezen a napon nem csak lefelé kérjük az áldást és a békességet, hanem kérjük Istentől a béke áldását az északi szomszédos országba is, hogy amit emberek tíz hónap alatt az összes diplomáciai előfeszítéseikkel sem tudtak elérni, az a csodát, a békét Isten kegyelme hozza el ott ebben az esztendőben. És óvja meg a háború ártalmaitól legalább a forrásvidéktől, a Kárpátoktól a Tisza torkolatáig tartó vidékeket!

A vízparton

A csöndes és békés folyó legyen ennek a békének a hordozója, nemcsak lefelé, hanem kivételesen visszafelé, fölfelé is! A szokásos vízszentelési imákkal együtt most ezért is imádkozunk. Kérjük, hogy akik a megszentelt vízből merítenek, akiket meghintünk, vagy akik házaik megszentelésére elviszik, azok maguk is megszentelődjenek, hiszen Úrjelenés napján maga a Teremtő szállt le, és megszentelte a teremtményt. Kérjük, hogy ez a megszentelődés folytatódjék, Tokajban is, nemcsak a mi szívünkben, hanem társadalmunkban és környezetünkben is.” – fogalmazott Atanáz püspök.

Atanáz püspök

Görög hagyományunk szerint január 6-án nem csak Krisztus keresztelkedését és az általa érintett vizet ünnepeljük, hanem a fény, a világosság ünnepét is. Ezt fölelevenítve a verőfényes napsütésben elmondott homíliát Atanáz püspök a zsolozsma imádságával zárta: „Krisztus igaz világosság, ki megvilágítasz minden e világra jövő embert, legyen ránk jegyezve orcád világossága, hogy meglássuk benne a megközelíthetetlen fényt! Vezéreld lépteinket parancsolataid teljesítésére, szeplőtelen Anyád és összes szentjeid imádságai által!"

áldás

A szertartás végén a Tisza partján megszentelt vízből meghintette a jelenlévőket, és rájuk valamint a városra is adott áldást a miskolci főpásztor.

FÉNYKÉPEK

Képek az előesti vízszentelésről a székesegyházban

Címkék