Gondolatok

„Csodálatos az Isten az Ő szentjeiben” – Hittanverseny 2018

A Görögkatolikus Metropólia idei középiskolai hittanversenyének döntőjét Máriapócson rendezték. „Csodálatos az Isten az Ő szentjeiben” – Ezt a zsoltárverset választották mottónak. A versenyre jelentkező 71 csapatból – az írásbeli fordulók után – 10 csapat jutott a döntőbe. Voltak, akik régi, nagy hagyománnyal rendelkező intézményekből érkeztek, de voltak olyanok is, akiknek az iskoláját az utóbbi években vette át az egyház.

Úton-útfélen – Az Út

A Görögkatolikus Médiaközpont műsorával együttgondolkodásra hívja mindazokat, akik feltettek már maguknak hasonló kérdéseket: Honnan hová tartok? Értelmes-e az ember sorsa, élete, vagy a kiszámíthatatlan végzet uralkodik felette? A halál a személyes élet teljes és végérvényes megsemmisülését jelenti?

A Missziós Kereszt

Március 4-ére, Kereszthódoló vasárnapra érkezett meg Máriapócsra, hazánk nemzeti kegyhelyére a magyar szentek és boldogok ereklyéit hordozó Missziós Kereszt. Öt napon át tartózkodott nemzeti kegyhelyünkön, mielőtt megkezdte országjáró körútját. A 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Világkongresszusig végigjárja a Kárpátmedence magyar egyházmegyéit. A zarándokok egyénileg is, közösségileg is folyamatosan érkeztek a kegytemplomba, ahol szertartások, katekézisek, lelki programokba követték egymást. A nap lezárásaként az éjszakai virrasztás kínált alkalmat arra, hogy a résztvevők elmélyítsék hitüket és erőt merítsenek nagyböjti törekvéseikhez, életük mindennapjaihoz. Kereszthódoló vasárnap a görögkatolikus hierarcha atyák együtt végezték az ünnepi Liturgiát.

Igazodási pont – 1. rész

Milyen irányba halad a magyar oktatás? Mi az iskola legfontosabb feladata? Milyen jövőképet nyújtunk a fiataloknak? Mi a szülő és a pedagógus felelőssége? Ezekre a kérdésekre is kapunk választ Korzenszky Richárd bencés szerzetes-tanártól.

Nagyböjtre készülve ...

A farsangi zajos mulatságokból nem könnyű ráhangolódni a nagyböjti „sugárzó szomorúságra”. A keleti keresztény egyházak ezért már farsang idején öt, nagyböjtöt előkészítő vasárnapot tartanak. Ezek az előkészítő vasárnapok egy-egy bibliai történet segítségével egy-egy emberi tulajdonságunkra irányítják figyelmünket. Az első vasárnap Zakeus történetével azt kérdezi egyházunk: van-e bennem is erős vágy látni az Urat?

Ártatlan tök – ártó ünnep

"... az Egyház nem véletlenül mondja, hogy lehet ebben veszély – és nem az ártatlan tökök miatt. Mindenben veszély van, ami eltérítheti az embereket a hit mélységétől, s attól a tiszta gondolkodástól, ami az Istenbe vetett bizalmon alapul."