Mindenszentek vasárnapja

Ikon

A Húsvét utáni nyolcadik vasárnapot, amely a Pünkösd utáni vasárnap, Mindenszentek vasárnapjának nevezzük.

 Ez az ünnep zárja a változó ünnepek sorát. Ezen a napon a Keleti Egyház különleges tiszte-lettel adózik mindazoknak, akik a Szentlélek ajándékának a gyümölcsei.

A szentek tisztelete a keresztény kor első vértanúinak a halálával kezdődött. A későbbi századokban a vértanúk tisztelete kiegészült az apostolok, püspökök és aszkéták, valamint vallásos férfiak és nők tiszteletével. Nagy Konstantin császár (+337) templomot emelt Konstantinápolyban a tizenkét apostol emlékére. Hamarosan kiterjesztették a szentek tiszteletét az ószövetségi igazakra is. Jeruzsálemi Szent Cirill (+387) az ötödik müsztagogikus katekézisében tanúsítja, hogy a Szent Liturgiában az átváltoztatás után „megemlékezünk mindazokról, akik előttünk hunytak el, elsőként a pátriárkákról, prófétákról, apostolokról és vértanúkról, hogy imáik és közbenjárásuk által az Isten fogadja el kérésünket. Majd az előttünk elhunyt szentatyákról és püspökökről emlékezünk meg…” Egyházunk az ószövetségi szentek emlékét Karácsony előtt tartja, az ősatyák és az ószövetségi szentatyák vasárnapján.

Egyházi naptárunk az év minden napját egy vagy több szentnek, vagy szentek csoportjának szenteli. Nagyon sok szent van a mennyben, akiknek a neve nem található az egyházi naptárban, és akik nem ismertek a világ előtt, jóllehet az élet könyvébe örökre be vannak jegyezve. Ezért kívánsága az Egyháznak, hogy illő tisztelettel adózzon a mennyben élő ismert és ismeretlen szenteknek. Az így tisztelt szentek első csoportja a szent vértanúké volt. Aranyszájú Szent János (+407) idejében a Görög Egyházban még tartották az összes vértanú ünnepét. Meglévő hagyaték a tiszteletükre a Pünkösd utáni vasárnapon mondott dicsőítő beszéde. „Még nem telt el hét nap – mondja – azóta, hogy Pünkösd szent ünnepét tartottuk, és elérkezett hozzánk a vértanúk kara, a hit katonái és serege, akik nem hódolnak a Jákob által látott angyalok serege előtt, hanem ugyanolyan lelkesek és egyenrangúak velük.”

A szentek tiszteletével Istent tiszteljük, mivel a nekik adott tisztelet tiszteletadás Istennek. A szentek nem a maguk erejéből váltak szentté, szentségük Isten kegyelmének az eredménye. Mindent Istennek köszönhetnek. Az égi szentek Isten kedvelt és meghitt barátai, s a mi pártfogóink, közbenjáróink és jótevőink, vezetőink és példaképeink a tisztaság és szentség felé vezető úton. Nem csak a szentek tisztelete és segítségük kérése a kötelességünk, hanem életük és szentségük követése is. A keresztség szentségével minden keresztény meghívást kapott az életszentségre!