Hírek

történelmi találkozás

Történelmi találkozás

A testvéri hangulatú együttlét során megfogalmazódott az az igény is, hogy ilyen találkozót a későbbiek során máskor is szervezzenek.

Közösségi nap Ózdon

Közösségi kikapcsolódás Ózdon

Közösségi rendezvényt tartottak a hétvégén, az ózdi parókián. Az egész napos program már a reggeli órákban elkezdődött a disznótor előkészületeivel, délután fiatalok és idősek együtt mérethették meg magukat a sportos és az elméleti vetélkedőkben is.

 országos hittanverseny

Országos Hittanverseny 2017.

A Görögkatolikus Metropólia országos hittanversenyt hirdet 5-8. osztályosok részére „Hitünk és életünk” témakörben.

Taizé találkozó

Taize 2016

Minden éven fiatalok ezrei indulnak útnak a világ különböző pontjairól, hogy találkozzanak, imádkozzanak, együtt ünnepeljenek szilveszterkor a Taizé közösség által kiválasztott európai városban.

Szent Efrém Napok

Szent Efrém-Napok

A Görögkatolikus Metropólia 2017-ban immár negyedik alkalommal keltette életre a Szent Efrém-napok elnevezésű rendezvényét, amelynek során, névadójához híven – akit már kortársai a „Szentlélek hárfája” megtisztelő címmel illettek, és feljegyezték, hogy énekei, himnuszai sok embert vezettek vissza az „igaz útra” – színes zenei és szellemi feltöltődést ígérő programokkal várta az egyházi zene iránt érdeklőd közönséget.

Házasság hete

„Veled kiteljesedve”

A Miskolci Egyházmegyében a Házasság Hetében, február 12-19. között több helyszínen, színes programokkal várják a házaspárokat és a házasságra készülőket, sőt a párok az egy héten át tartó feladatok teljesítésébe is belevághatnak.

Szakkolis toborzó a Kossuthban

Szakkolis toborzó a Kossuthban

Toborzást tartott a Görögkatolikus Egyetemi és Főiskolai Kollégium Cigány Szakkollégium a Kossuth Lajos Evangélikus Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskolában.

Czibere Károly, Orosz Atanáz

Államtitkári látogatás

A Miskolci Egyházmegye vendége volt Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár 2017. január 27-én.