Hírek

tanévnyitó

Tanévnyitó az Egyetemi Lelkészségen

Szeptember második felében a Miskolci Egyetemen működő Ökumenikus Lelkészség egy Istentisztelet keretében megnyitotta az egyetemi tanévet.

plakát

Meghívó Görömbölyre

Dátum
Hely
Miskolc-Görömböly

Az Istenszülő oltalmának tiszteletére szentelt templom búcsúját október 6-án, püspöki liturgiával ünneplik Görömbölyön.

Ábel atya, a háttérben Székely János

Az életünk célja, hogy Krisztust hordozzuk, befogadjuk, hogy szeretetben éljünk – katolikus cigány közösségek zarándoklata Máriapócson

„Krisztus keresztjét ünnepeljük, melyen kitárt karokkal adta oda értünk az életét, a keresztet, melyen átölelte az egész világot” – hangzottak dr. Székely János szombathelyi megyéspüspök szavai a Szent Kereszt felmagasztalásán tartott búcsúi ünnepen, Máriapócson. A nemzeti kegyhely ezúttal sok ezer katolikus cigány hívőt fogadott szeptember 15-én, de a regisztrált zarándokok már az előző nap megrendezett lelkigyakorlattal készülhettek az ünnepi Szent Liturgiára.

NEK, térbeli logo

Már csak egy év – Elindították a NEK visszaszámláló óráját

A budapesti Szent István-bazilika előtt szeptember 13-án megtartott ünnepi rendezvényen Erdő Péter bíboros, prímás, Michael August Blume apostoli nuncius, Mohos Gábor püspök, a kongresszust előkészítő titkárság vezetője és Snell György püspök, a bazilika plébánosa indította el azt a visszaszámláló órát, ami jelzi, hány nap van még hátra az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kezdetéig.