Hírek

Atanáz püspök az ikonosztáz előtt, előtérben adventi koszorú

Eucharisztikus konferencia Miskolcon

A 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve november 23-án, a Miskolci Esperesi Kerület híveinek konferenciát tartottak Miskolcon.

Palánki Ferenc

Miskolcon ünnepelte ezüstmiséjét Palánki Ferenc püspök

Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök mutatott be szentmisét november 24-én, a Miskolc-mindszenti templomban. A szertartáson megemlékeztek a főpásztor pappá szentelésének 25. évfordulójáról, amit idén ünnepelt.

a liturgia elején

Hálaadás Edelényben

Az edelényi görögkatolikus templomon komoly felújítások zajlottak. A munkák befejeztével hálaadó Szent Liturgiát tartottak november 24-én.

a díjátadón

Georgikonos diákok a Szent Erzsébet rózsája díjátadón

Huszadik, jubileumi alkalommal adták át a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia alapította Szent Erzsébet rózsája díjat november 19-én a Nemzeti Színházban. Az ünnepségen adták át a Katolikus Kulturális Hetek programsorozat keretében meghirdetett vers- és novellaíró pályázat díjait, melyet a Georgikon diákjai is kiérdemeltek.

templobelső

Kettős ünnep Szikszón

Kettős ünnepként emlegették a szikszóiak november 17-t. Orosz Atanáz püspök a Szent Liturgián az elkészült ikonosztáziont szentelte meg, és az újonnan megválasztott képviselő testület is ekkor tett ünnepélyes esküt.

előadás

Értékteremtő tudomány - tudományos konferencia a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán

A Magyar Tudomány Ünnepének rendezvénysorozatához immár harmadik alkalommal csatlakozott a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola a Pedagógiai és Pszichológiai Központ szervezésével 2019. november 13-án a főiskola Szent Péter-termében. A magyar tudomány eredményeinek hazai bemutatásában kitüntetett esemény évről évre egyre több hallgatóságot vonz.

gépjárművek megáldása

Őrngyalok kezébe ajánlva

Az Ózdi Görögkatolikus Templomban minden évben a gépjárműveket és a sofőröket is megáldják, az összes angyali erők védelmébe ajánlják.

bábelőadás

Adventköszöntő ünnepség Edelényben

A Cigánymissziós Iroda szervezésében a karácsonyt megelőző böjti időszak első napján tartott ünnepségen hirdettek eredményt "Az én Karácsonyom" címmel beérkezett pályázatokra.