Hírek

a templomban

Az öröm vasárnapja Arnóton

A külsejében megújult templomban Orosz Atanáz, miskolci püspök és Ternyák Csaba, egri érsek szolgálata mellett adtak hálát az elvégzett munkálatokért az arnóti hívek.

a képzésről

Ahol a hallgató nem csak egy tanulmányi kód - téged is vár a hittanár-nevelő szak a Szent Atanáz Főiskolán

Míg egy-egy lelkivezető életünkben úgy vesz részt, hogy segít felismerni és elfogadni Isten működését és akaratát, addig egy hittanár a keresztény embert olyan tárgyi tudással vértezi fel, ami nem nélkülözhető ismereteiből. Felelősségteljes hivatás az övék és nem mindegy, hogy milyen körülmények között tanulják meg, miként kell egy-egy gyermeket terelgetni a görögkatolikus vallás útján.

plakát

Zenés karácsonyi készület

Dátum
Hely
Miskolc, Búza tér

Szeretettel várunk mindenkit Sudár Andrea és a Misztrál együttes ígéretes karácsony előtti koncertjére, a Székesegyházba

Atanáz püspök ajándékot ad át az óvodában, a háttrében Janka Gábor atya

Angyalkerti ajándék

Szent Miklós ünnepének előestéjén, december 5-én szentelte meg Atanáz püspök az Angyalkert Görögkatolikus Óvoda imaszobáját.

Makkai László

Folytatódott a szakmai műhelysorozat a Szakkoliban

A miskolci Görögkatolikus Roma Szakkollégium májusban indított szakmai műhely célja a roma és/vagy hátrányos helyzetű középiskolás tanulók felsőoktatásba való bekerülésének segítése. A beszélgetéssorozat december 3-án folytatódott.

a kórus

Hangverseny a Székesegyházban

Dátum
Hely
Miskolc, Búza tér

A Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda és Bölcsőde karácsony előtti koncertre várja az érdeklődőket a Székesegyházba.

Pál Feri atya

Pál Feri atya tart előadást Miskolcon

Dátum
Hely
Miskolc

„Egyensúlyvesztéstől az új egyensúlyig” címmel tart Pál Feri atya előadást a megyei kórház kultúrtermében