Verses tavaszvárás Hernádvécsén

„Tavaszváró” versmondó versenyt rendeztek a hernádvécsei lakásotthonokban

a megnyitó

A Hernádvécsei lakásotthonokban nem kezdődhet el a tavasz versmondó összejövetel nélkül.  Idén immár ötödik alkalommal „Tavaszváró” címmel került megrendezésre ez a fontos esemény. A lakásotthonokban, illetve a nevelőszülői családokban gondozott gyermekek tavaszról, szeretetről, állatokról szóló kedvenc költeményekkel, kissé izgulva, de felkészülten vettek részt a megmérettetésen.

Érdekes volt hallani, hogy a legkisebb gyermekek is mennyire érzik a vers lüktetését, milyen átéléssel képesek azt előadni. Nagy örömet jelentett, hogy a nagyobbak belevitték saját érzéseiket is a versmondásba; formázták, alakították a költeményeket.

Mindegyik korosztály szebbnél-szebb verset szavalt, volt aki színészi talentumát is felvillantotta a versmondásban.

Az izguló résztvevőknek az eredményhirdetésre nem kellett sokáig várniuk, a zsűri rövid időn belül meghozta a döntést. A 33 fellépő gyermek produkcióját három korcsoportban értékelték. Atanáz püspök egy hatalmas gyümölcskosárral köszönte meg a rendezvény megnyitóján éneklő gyermekek munkáját, majd az első három helyezett részére dicsérő szavak közepette adta át a díjakat. Természetesen ezen felül minden résztvevő teljesítményét elismerték egy kis ajándékkal és emléklappal. 

Ruscsákné Nagy Tünde

Helyezések:

díjátadás

1. korcsoport (6-10 évesek)

  1. Rontó Jázmin
  2. Majoros Fruzsina
  3. Sallai Anna

2. korcsoport (10-14 éves)

  1. Harkály Dzsesszika Melinda
  2. Hajdu Péter és Pruma Lilla
  3. Glonczi Ibolya Heléna

3. korcsoport (14-18 éves)

  1. Sallai Antónia
  2. Váradi Olga és Jóni Henrietta
  3. Kuru Ramóna

 

Címkék