Valami új kezdődjön

Elkezdődött a 2018/2019-es tanév ...

kilencedikesen a tanévnyitón

A tanárok már korábban elkezdték a felkészülést az új tanévre, de a hétvégén vagy hétfőn reggel megtartott tanévnyitókkal és tanévnyitó liturgiákkal már megállíthatatlanul elkezdődött a 2018/2019-es tanév az általános- és középiskolás diákok számára is egyházmegyénk intézményeiben.

A „legkisebbek” azaz a nyolcvan felvételt nyert kilencedikes diák bevonulásával kezdődött az ünnepélyes tanévnyitó az edelényi középiskolában szeptember 2-án. Az intézmény idén nyáron telephellyel, a Görögkatolikus Ifjúsági Centrum és Kollégiummal bővült, így ezzel a feladatkörrel együtt az iskola neve is kiegészült: Szent János Görögkatolikus Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium.

elsősök bevonulása

A tanévnyitón Juhász Géza első helynök atya a tanulókat az új, az érdekes keresésére biztatta, ami a most kezdett tanévhez új hozzáállást és szemléletet igényel tőlük. „Most már ne arra gondoljatok, ami régen történt, és ne a múlt dolgokra figyeljetek. Nézzétek: én valami újat viszek végbe, már éppen készülőben van; nem látjátok? (Iz 43,18-19). Izajás prófétát idézve viccesen arra kérte a tanulókat, hogy kezdjenek Istennel „együtt járni”, mert akkor az Ő kegyelméből valami új, lényegében különböző dolog kezdődhet életükben.

Juhász Géza

Flaskó Attiláné igazgató asszony tovább fűzte a gondolatmenetet. Egy új tanév egy „tiszta lap” mindenki számára. Erre a képzeletbeli lapra minden diáknak magának kell céljait felírnia, és ennek szellemében tevékenykednie a következő hónapokban.

Flaskó Attiláné

Az új kollégiumba vasárnap beköltöztek a diákok, akiket hétfőn délután Atanáz püspök látogatott meg. Püspök atya maga is sok évet töltött kollégiumban tanulmányévei alatt, így személyes emlékeivel, tapasztalataival kiegészített gondolatokkal, majd közös imádsággal segítette a kollégistákat az első napok nehézségeit leküzdeni.

További képek

Címkék