Ünnepélyes szentáldozás a parókiáinkon

Körkép egyházmegyénk parókiáiról

áldás

Bár már lezárult az elsőáldozások időszaka, az Eucharisztia ünneplése az Egyház és keresztény voltunk számára központi fontosságú, a II. Vatikáni Zsinat tanítása szerint: ,,az Eucharisztia minden evangelizáció forrása és csúcsa''.

Tavaly a vírushelyzet következtében bevezetett rendelkezések miatt sok helyen nem lehetett a gyermekek első szentgyónáshoz és szentáldozáshoz járulása a közösség számára is ünnep. Idén ez már máshogy alakult; más-más időpontban, kisebb-nagyobb létszámmal szervezték meg az ünnepélyes alkalmat.

Néhány emlékezetes pillanat parókiánkról:

„A sok ismert nehézség és a bezártság ellenére újra elindult az élet Kazincbarcikán. Istennek hála, most már lehetett elsőáldozást tartani, amire a létszám miatt két külön napot kellett szánni. Hála a kedves hitoktató munkatársaknak, Szepesi Szilárdné tisztelendő asszonynak és Mészárosné Dobos Mariannak újra lendületbe jöttünk …” (Dr. Janka Gábor, parókus)

csoportkép

A Homrogdi Görögkatolikus Parókián 2021.június 13-án került sor huszonhárom gyermek első gyónására és áldozására. Velünk ünnepelt Orosz Atanáz megyéspüspök, Tyukodi Attila perei parókus, és sok más vendég. Püspök atya a gyerekekhez intézett beszédében a pipacs hasonlatát hozta: "Ne legyetek olyanok, mint a mezőkön pompásan virágzó pipacsok, amelyek most gyönyörűek, két-három nap múlva pedig teljesen eltűnnek."

csoportkép

A gyermekek nem feledték el főpásztorunk szavait, hiszen az ünnepséget követően, két héttel később, a tanévzáró Szent Liturgián tapasztalhattuk a lelki sikerét és szépségét az elsőáldozásnak, mert szinte minden gyermek ismét áldozott. (Trescsula László, parókus)

FÉNYKÉPEK: Homrogd, Kazincbarcika, Miskolc-Belváros, Sajóvámos

Címkék