Újabb nemzetközi siker a Georgikonban

Az sátoraljaújhelyi Georgikon Görögkatolikus Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium diákjai sikeresen szerepeltek egy nemzetközi borbírálati versenyen. A huszonhárom meghívott versenyző közül Iski Petra 3., Fischinger Bence pedig 10. helyezést ért el.

Iski Petra és Fischinger Bence a verseny helyszínén

Az intézmény diákjai már harmadszor vettek részt a Párizsban megrendezésre került versenyen. A párizsi agrárexpó és szakminisztérium hirdeti meg, de csak meghívással lehet rajta részt venni. Kompordai Levente igazgatója elmondta, hogy idén már harmadszor kapott az iskola meghívást a részvételre.

A versenyzők először az iskolában egy házi, válogató versenyen mutatták meg rátermettségüket, ez után kezdődött el az igazi felkészülés Ficsor János és Untener Gyula tanárok felügyelete és irányítása mellett. Előzetes feladatként a szőlőtermesztés és borkészítés folyamatait bemutató rövidfilmet is kellett készíteniük a résztvevőknek. Párizsban két fordulóban zajlott a megmérettetés, a döntőben angol nyelven kellett egy-egy bort bírálni.

Petra borbírálat közben a színpadon

Bár szőlész-borász képzés is van a Georgikonban, a nemzetközi borbírálat terén elért eredmény különösen nagy teljesítmény a két diákoktól, hiszen ők nem ezen a szakirányon tanulnak; Petra élelmiszer szakmacsoportban végzős hallgató, Bence pedig mezőgazdasági gépészként technikusi képzésben vesz részt.

Címkék