Táboroztak a múcsonyi tanodások

Napközis Erzsébet-tábort szervezett a múcsonyi Forrás Görögkatolikus Tanoda.

kirándulás

Napközis Erzsébet-tábort valósult meg 2020. július 6-tól 10-ig, a Forrás Görögkatolikus Tanoda szervezésében, a múcsonyi Petőfi Sándor Művelődési Házban.

A táborozásban húsz gyermek és két pedagógus vett részt. A tanodásoknak sokszínű és sokrétű élményben volt részük, valamint napi négyszeri étkezésben részesültek.

tánc

Az első napon virológiai ismeretekkel gazdagodtak, közösségépítő játékokban jeleskedtek és megismerkedtek a textilfestés rejtelmeivel. Szerepet kapott az ének, a tánc, a versmondás a játék.
Kedden délelőtt ellátogattak a kazincbarcikai Egressy Béni Városi Könyvtárba és a Völgy Park Játszótérre. Délután az egészséges táplálkozás jegyében készítettek finom desszerteket.

A tábor harmadik napján a budaörsi Romano Glaszo együttes volt a vendég. Az élő zene elvarázsolta a gyerekeket. Szívesen vetélkedtek, énekeltek, táncoltak. A délutáni órákban szabadtéri játék és számháború zárta a napot.
Csütörtök délelőtt Tizedes Ákos Európa bajnoki-bronzérmes és világbajnoki 4. helyezett fekete öves karatemester tartott önvédelmi bemutatót és edzést, majd a környezetszépítés jegyében növényeket ültettek a táborozók. Ezen a délutánon magyar-cigány nyelvű mesegyűjteményhez kiírt rajzpályázatra készítettek illusztrációkat.

tánc

A Napközi Erzsébet-tábor utolsó napján az Aggteleki Nemzeti Parkot látogatták meg a résztvevők. Először a jósvafői Kúria Oktatóközpontban előadást hallgattak meg az Aggteleki-karszt területén és térségében élő növényekről és állatokról. Ezután vizet merítettek a patakból, majd nagyítóval és mikroszkóppal megvizsgálták a vízi élőlényeket. A gyerekek nagyon élvezték az interaktív, gyakorlati tapasztalásra épülő ismeretanyagot. Megnézték a ménest, lovagoltak, lovas kocsikáztak a település utcáin. Körbe-sétálták a fák ölelésében megbújó varázslatos tengerszem tavat.

lovaglás


Délután Aggteleken folytatódott a program. Először birtokba vették a játszóteret, majd izgatottan indultak a Baradla barlangba, ahol felfedezték a cseppkőbirodalom bámulatos világát. A nap hátralévő részében bejárták a bazársort, sétáltak a csodálatos természeti környezetben.

A gyerekek tudása gyarapodott, jobban megismerték egymást, gyakorolták a közösségben való viselkedés szabályait, örök emlékekkel gazdagodtak.

Köszönjük szépen a sok-sok élményt és a lehetőséget az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítványnak.


Csiszárik Jánosné, szakmai vezető

Fényképalbum

Videó

Címkék