Szeretet nélkül semmik vagyunk! – Megemlékezés a Romák Világnapja alkalmából

A Romák Világnapja alkalmából a szakkollégisták által írt mesékből sajátos "hangoskönyv" készült. Egy-egy mese Fülöp metropolita és Atanáz püspök tolmácsolásában hallgatható meg.

a könyv borítója

1971-ben az I. Roma Világkongresszuson április 8-át a Romák Világnapjává nyilvánították. Ekkor többek között a roma nép zászlaját, mottóját, szimbólumát és himnuszát is elfogadták. A miskolci Görögkatolikus Roma Szakkollégium hallgatói minden évben megemlékeznek a jeles napról valamilyen esemény formájában. A napjainkban zajló világjárvány okozta nehézségek mindannyiunk életét megnehezítik, az egyetemeken bevezetett távoktatás után szakkollégiumunk is digitális rendszerre állt át.

Ezeknek az eseményeknek a fényében a közösségi szolgálatot vállalt szakkollégisták csapata elkezdett ötletelni arról, hogyan ünnepeljünk idén. A számos ötlet közül legjobban az tetszett, hogy a 2020 novemberében megjelent Bikamipesko Manush! / Szeretet nélkül semmik vagyunk! – Mesék a szakkollégisták tollaiból című mesekönyvünkből kerüljenek felolvasásra mesék. A könyvben a miskolci roma szakkollégium hallgatóinak meséit gyűjtöttük egybe, miután az egyik szakkollégiumi félévzáró feladatuk során meseírói szerepben próbálhatták ki magukat. Ez a válogatás a fiatalabb korosztályt célozza meg. A szakkollégistáknak nem szerettünk volna korlátokat szabni, sem akadályozni az írói szabadságukat. Amit kértünk, hogy legyen tanulságos a meséjük. Végül minden egyes mű több lett, mint amit vártunk. Egy darab a szakkollégistákból, az életükből.

Az ötletet továbbgondolva szakkollégistáink felkértek a hozzájuk közel álló prominens személyeket a mesék felolvasására.

Kocsis Fülöp érsek-metropolita atya Somosi Gábor László „A király örököse” című meséjét olvassa fel.

Orosz Atanáz püspök atya Budai Katalin „A megválaszolatlan kérdés” című meséjét meséli el.

Langerné Victor Katalin helyettes-államtitkár asszony Kohut Brigitta „A család” című meséjét olvasta fel.

Hangácsi Zsuzsanna alumni szakkollégistánk Oláh András Dávid „A daloló varjú” című meséjét olvassa fel.

Káli-Horváth Kálmán a Budapesti Református Cigány Szakkollégium (RefoRom) igazgatója Sipos Anna „Kornél” című meséjével kápráztat el bennünket.

A mesék vágásában segítségünkre volt alumni szakkollégistánk, Lapos Bence. Gitáron közreműködik szakkollégistánk, Juhász Katalin.

Hálásan köszönjük, hogy mindannyian elfogadták szakkollégistáink felkérését és felolvasták a meséket! Reméljük, hogy általuk örömöt szereztünk kicsiknek és nagyoknak egyaránt!

Amennyiben szeretnének egy példányt a kiadványból, vegyék fel velünk a kapcsolatot a gkciganyszakkoli@gmail.com email címen. A könyv kereskedelmi forgalomba nem került.

Fogadják szeretettel a meséket!

 

Címkék