Bibilai jelentek dramatizálásával készültek a gyermekek az iskola névadó védőszentjének emléknapjára a Szent Gergely Tagiskolában

Pipoly-Soltész Beáta, a Szent Gergely Tagiskola felkészítő pedagógusa írt beszámolót a jeles eseményről:
"Iskolánk névadójának, Nazianzi "Hittudós" Szent Gergely halálának évfordulójáról január 25-én - vagy a hozzá közelebb eső tanítási napon - minden évben nagy tisztelettel megemlékezünk. Tesszük ezt Biblia-dramatizáló találkozóval, melyet immáron 14. alkalommal rendeztünk meg. Ezekre az alkalmakra nagy szeretettel hívjuk és várjuk Atanáz püspök atyát, az egyházmegye képviselőit, a meghívott vendégeket, a környező görögkatolikus általános iskolák és óvodák gyermekeit és felkészítő pedagógusait. Ebben a tanévben, az anyaintézményünk és tagintézményeink óvodásai és iskolásai mellet, a múcsonyi Szent Péter Görögkatolikus Általános Iskola tanulóinak előadásai is színesítették ezt az ünnepet.
Rendezvényünk kezdetén két negyedik osztályos tanulónk Nazianzi Hittudós Szent Gergely életrajzának fontosabb állomásait és néhány meghatározó gondolatát ismertették a jelenlévő vendégekkel, melyet Juhászné Drabik Tünde tanárnő vezetésével a zeneiskolások színvonalas műsora követett, majd a negyedik osztályosok énekkara következezett, akik négy dalt énekeltek el Kondás András atya vezetésével.
Ezt követően, ma már felső tagozatos, volt diákjaink előadásában, a bibliaolvasás fontosságáról hallgathattunk meg két verset. A homrogdi anyaintézmény tanulásban akadályozott és segítségre szoruló diákjai előadásában pedig Szent Panteleimon életével ismerkedhettünk meg.
Rövid szünet után a homrogdi óvodások a Csodálatos kenyérszaporítás történetét elevenítették meg számunkra. A selyebi óvodásaink Dávid és Góliát történetével örvendeztettek meg minket, mellyel a történet komolysága mellett nagyon sok örömteli és vidám percet szereztek az egybegyűlteknek. A homrogdi iskolások a tizenkét éves Jézus gyermekkorát dramatizálták. A Múcsonyból érkezett Szent Péter Görögkatolikus Általános Iskola tanulói pedig Szent Péter meghívását elevenítették meg.
Intézményünk, a Szent Gergely Tagiskola negyedik osztályos tanulói a mennybemenetel ünnepének történéseit vitték színpadra. Immáron ez a tizennegyedik bibliai történet, melynek forgatókönyvét igyekszem úgy megírni, hogy a gyermekek könnyebben befogadhassák, azonosuljanak vele. Hiszem és vallom, hogy a gyermekekkel könnyebb megismertetni, és megértetni a Szentírásban olvasottakat, ha maguk is részesévé válnak a történetnek.
Negyedikeseimmel ebben az évben dolgoztunk együtt utoljára a Szent Gergely napi készületben. Kéréseiket, és véleményüket elfogadva, a darabunkat a már előző évben megtanult és görög nyelven elénekelt Christos Anesti húsvéti tropárral kezdtük. Előadás közben a mennybemeneteli tropárt és magasztalást énekelték el a gyerekek, végül szláv nyelven énekelt „Gospodi Isuse Christe” Jézus imával fejeztük be, melyet összességében hatszor énekeltek el a gyerekek, egy gondosan felépített forgatókönyv szerint. Valószínűleg az elfogultság szól belőlem, de mérhetetlenül büszke vagyok a tanítványaimra.
A történetek megtekintése után közösen átvonultunk a templomba, ahol elimádkoztuk a III. imaórát, majd püspök atya az áldást követően kiosztotta az ajándékokat a gyermekeknek, a gyermekek pedig az intézmény részéről ajándékozták meg a meghívott vendégeket. Ezt követően egy finom ebéddel zártuk a találkozót.
Szeretném megköszönni minden gyermeknek és felkészítő pedagógusnak, a nevelő-oktató munkát segítő résztvevőnek, a kollégáknak a készületet, és minden egyéb segítséget. Továbbá köszönet illeti Juhászné Drabik Tünde tanárnőt, a zeneiskolás gyermekek felkészítéséért, valamint Kondás András atyát, a lelkes énekkarvezetésért.
Bízom benne, hogy minden résztvevő és vendég olyan szeretettel emlékezik erre a napra, mint ahogy mi őrizzük őket imáinkban és a szívünkben! "