Szavalóverseny Rakacán

Szavalóverseny volt Rakacán 2015. március 27-én, a Miskolci Apostoli Exarchátus fenntartásában működő Paraklisz Ifjúsági Pontban.

Szavalóverseny

A versenyt a rakacaszendi Istenszülő Oltalma Ifjúsági Pont és a rakacai Paraklisz Ifjúsági Pont, valamint a Sajópetri Görög Katolikus Egyházközség fenntartásában működő Haza-várlak Tanoda fiataljai számára hirdettük meg.

A rendezvény célja a TÁMOP-5.2.3.A-12/1-2012-0012 számú „Komplex program megvalósítása a gyermekszegénység ellen az Edelényi Kistérségben” című pályázat keretében végzett tevékenység bemutatása, a versolvasás és a versmondás megszerettetése, a szép magyar beszéd és kifejezőkészség fejlesztése volt.

A megnyitón Polgári Bence atya, az ifjúsági pont lelki vezetője köszöntötte a vendégeket, majd Atanáz püspök atya szólt a jelenlévőkhöz. Ezután a citerások bemutatkozása következett.

A szavalóversenyen nem volt kötelezően meghatározott vers, a tanulók és felkészítő tanáraik szabadon választhattak a magyar- és a világirodalom gyöngyszemeiből. 
A közönség sok szép vers előadását hallgatta meg.

Amíg a zsűri visszavonult, hogy meghozza a döntését, a szülők és a vendégek megtekintették a gyerekek munkáiból rendezett kiállítást és az ifjúsági pont életéről összeállított prezentációt. 
A rendezvény végén a zsűri elnöke értékelte a produkciókat, kihirdette a zsűri döntését és a közönségszavazat eredményét.

A szavalóverseny díjazottjai:

Alsó tagozat

1.      helyezett: Erdei Nagy Melodi 3. osztályos tanuló (Sajópetri)

2.      helyezett: Novák Boglárka 4. osztályos tanuló (Sajópetri)

3.      helyezett: Simon István 4. osztályos tanuló (Rakacaszend)

Felső tagozat

1.      helyezett: Kiss Dorina 7. osztályos tanuló (Rakaca)

2.      helyezett (megosztva): 
Erdei Nagy Dalma 5. osztályos tanuló (Sajópetri)
Zsíros Dzsenifer 6. osztályos tanuló (Sajópetri)

3.      helyezett: Lázi Kevin 6. osztályos tanuló (Rakaca)

Közönségdíj

Kiss Stefánia 4. osztályos tanuló (Rakaca)

FÉNYKÉPALBUM

Címkék