Számíthatsz rá! – Az edelényi parókia családos tábora

A Hegyköz leggyönyörűbb tájain töltötte családos táborát az Edelényi Görögkatolikus Parókia

csoportkép

Július 31. – augusztus 2. között tartotta családos táborát az Edelényi Görögkatolikus Parókia. A program Pálházán, illetve a Hegyköz különböző településein valósult meg. Természetesen nem maradt ki a "kisvonatozás", s a kőkapui vadász-kastély megtekintése, de mindenkinek hiányzott volna, ha az egyre dinamikusabb helyreállításban részesülő füzéri várat nem vettük volna be.

kisvonatozás

Hollóházán a porcelán múzeum várt bennünket a maga szépségével, Füzérradványban pedig a restaurálás alatt lévő kastély parkja mutatott további kincseket a teremtett világ szépségéből. Filkeházán egy nem régen elhunyt vadász életútjába tekinthettünk be az általa elejtett vadak trófeái között.

Hollóházi múzeum

Táborunk imaórával kezdődött, amelyben Marincsák László atya a vihar lecsendesítésének történetét állította a résztvevők elé. Az ősegyház igehirdetésében Jézus e csodájának az emléke nem mást jelentett, mint hogy bármilyen nehézségeket is él meg az egyház (Jakab, majd Péter és Pál apostolok halála, a jeruzsálemi templom lerombolása), az Úr nem „alszik”, a közösségével van, bármikor megszólítható, számíthatunk rá. – A világ aggasztó híreit hallva ez ma is vigasztaló!

a templomban

Az estéken vidám játékokkal koronáztuk meg a napot, amelyekben gyermek és szülő, fiatal és felnőtt alkotott olyan csapatot, ahol mindenki növekedett. E rövid, de szép tábor azt az örömteli tapasztalatot is közvetítette nekünk, hogy egymásra is számíthatunk!

a játszótéren

Szöveg és fotók: a családtábor részvevői

Címkék