Szabályos délelőtt

Szabályok és parancsok. Talán már a szó hallatán is összerándul a gyomrunk, arra gondolva, hogy ezek mind-mind a mi nagynak gondolt szabadságunkat akarják korlátozni.

hittanos gyerekek feladatmegoldás közben

Az Ózdi Görögkatolikus Parókián hagyománnyá vált, hogy szeptember első heteiben hittanos tanévnyitót tartunk. Az idei közös napunk témája a fiatalokat és valójában mindannyiunkat is érintő szabályok voltak.

Kersz feladatok megoldása közben

A hittanosainkkal azt kerestük, hogy hol és hogyan jelennek meg ezek az életünkben. Bár még kora délelőtt volt, azért ráismerhettek arra, hogy már ezen a szombati napon is mennyi szabály volt, amit betartottunk. Hiszen körül vesznek bennünket közlekedési szabályok, és akár gyalog, akár gépkocsival érkeztek, betartották őket. Azután ott vannak a viselkedési szabályok, hiszen megérkezve köszöntek, jól viselkedtek, sőt, aki indulás előtt megcsinálta az iskolai írásbeli házi feladatát, az bizonyára a helyesírási szabályokat is betartotta.

iskollatáskák megáldása

Amikor hittanórákon elkezdünk foglalkozni a 10 paranccsal, sokszor csattannak fel, hogy hát még ez is… Ám ezek üzenetét és fontosságát megvilágítva, talán a  mai közös évnyitónk végére sikerült rávilágítani, hogy mennyire fontos ezek ismerete. De nem is talán az ismerete, hanem hogy a jó példát látva, bennünket felnőtteket utánozva ezek észrevétlen természetességgel ivódjanak be életükbe.

Bodnárné Kántor Erzsébet, hitoktató

FÉNYKÉPEK a hittanosok tanévnyitó napjáról.

Címkék