Sajópálfalán tartottak romapasztorációs képzést

A Görögkatolikus Cigánymissziós Koordinációs Iroda idén már második alkalommal szervezett képzést lelkipásztori kisegítő és önkéntesek számára.

Balogh Győző

A Miskolci Egyházmegye által fenntartott Görögkatolikus Cigánymissziós Koordinációs Iroda, immár második alkalommal szervezte meg a cigánypasztorációs képzést Sajópálfalán. A résztvevők elsősorban olyan személyek voltak, akik lelkipásztori kisegítők vagy, egyházi intézményben dolgozók vagy önkénteskedő civilek. A képzés 2020. július 11-12 között tartották Sajópálfalán. A tréningen közel húsz fő vett részt, köztük négyen Borsod megyei településekről érkeztek.

játék

A tréning első napján Dr. Hadnagy József, az Egri Roma Szakkollégium igazgatója, egyetemi docens tartott előadást, ahol a közösségfejlesztésről és saját tapasztalatairól beszélt.  A tréning során a résztvevők megismerkedhettek a magyarországi roma népesség főbb demográfiai jellemzőivel, valamint szociális helyzetük mutatóival. Beszámolt arról is, hogyan kezdték el a Szala városrészt fejleszteni Egerben, milyen nehézségekkel kellett szembenézniük és mennyi időbe telt, hogy a jelenlegi sokkal jobb helyzetet elérjék. A jelenlévők nagyon sok ötletet és tapasztalatot gyűjthettek, amit saját településükre is „hazavihetnek” és ott azt hasznosíthatják a jövőben.

játék

A tréning második napjára Dr. Orsós Anna, a Pécsi Tudományegyetem tanszékvezetője volt hivatalos, aki lelkesítő gondolataival biztatta a jelenlévőket az önkéntes munkálatokra saját településeiken. A hallgatóság megismerkedhetett a magyarországi cigányok legkisebb csoportjával; a beásokkal, ahonnan az előadó is származik. Megtudhatták, hogy ennek a csoportnak nem csak a története, az anyanyelve, a nyelvhasználata, lakóhelye eltérő, hanem hagyományai, szokásai is.

Ezek után a résztvevők Szent Liturgián vettek részt, a sajópálfalai görögkatolikus templomban. A Szent Liturgiát követően Dr. Balogh Győző János, a Miskolci Egyházmegye cigánypasztorációs referense köszöntötte a jelenlévőket. Győző atya a cigánypasztoráció kezdetéről beszélt a Görögkatolikus Egyházban, Sója Miklós tevékenységén keresztül, egészen napjainkig. A kétnapos tréninget egy közös imádsággal zárták a jelenlévők.

Szöveg és fotók: Görögkatolikus Cigánymissziós Koordinációs Iroda

 

 

Címkék