Romzsa Tódor görögkatolikus püspökre, vértanúra emlékeznek Ungváron.

Romzsa Tódor görögkatolikus püspökre, vértanúra emlékeznek Ungváron.

ikon

Élete: 1911. április 14-én született a kárpátaljai Nagybocskón. Nagyapja, dédapja és több felmenője is görögkatolikus pap volt. A négyosztályos elemi iskola után a Huszti Állami Reálgimnáziumban tanult, ahol 1930-ban kitűnő eredménnyel végzett. Ezt követően Gebé Péter munkácsi görögkatolikus püspök segítségével Rómába mehetett teológiát tanulni. 1936-tól felszentelt pap. 1943-ban XII. Piusz pápa pápai káplánná nevezte ki. 1944. szeptember 24-én az ungvári székesegyházban Dudás Miklós hajdúdorogi görögkatolikus püspök segédpüspökévé szentelte appiai c. püspöki címmel. A szovjet hadsereg bevonulása után gyakorlatilag már ő állt az egyházmegye élén.

Ellenálló tevékenysége: a szovjet vallás- és egyházüldözés idején püspökként fontos alakjává vált az ezzel szembeni békés ellenállásnak: határozottan elutasította a Rómával való egység megtagadását és a Pravoszláv Egyházba való áttérést, kitartásra és egységre szólítva papjait és híveit. Ellenálló tevékenysége miatt 1947-ben Hruscsov, az akkori Ukrajna Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára kérésére Sztálin engedélyezte titkos likvidálását, hírhedt \"likvidátorát\", Pavel Szudoplatov NKVD tábornokot bízva meg az akció felügyeletével. Hruscsov, Szergej Szavcsenko ukrán államvédelmi minisztert bízta meg ezzel, aki a kivitelezést ismeretlen kárpátaljai rendőrparancsnokokon keresztül munkácsi rendőrök egy kis csoportjára bízta. A lókai filiális templom felszenteléséről kísérőivel együtt hazafelé tartó püspök lovaskocsiját a szomszéd falu, Iványi közelében Studebaker katonai teherautójukkal legázolták, a sebesülteket vasdorongokkal agyba-főbe verték. A főpap nem halt meg, súlyosan megsérült, de az akció nem lett befejezve, mert éppen akkor haladt el ott egy postai teherautó, és a bérgyilkosok a mozgásképtelenné vált teherautót otthagyva másik autójukkal, egy kis terepjáróval elhagyták a helyszínt. A sebesülteket beszállították a munkácsi kórházba. Itt – bár a fősebész, a híres Alekszandr Fegyinyec sikeresen megműtötte – a KGB-vel együttműködő főorvos Romzsáék beszállítása napján kórházi takarítónőként alkalmazott egy ügynököt. Az ügynök a főorvossal végzett éjszakai orvosi ellenőrzés alatt egy kuráre-injekcióval megmérgezte Romzsát. Romzsa Tódor halála 1947. november 1-jére virradó éjszaka állt be.

A merénylet célja a hívők megfélemlítése volt, a papok megtörése volt. De ez mégsem következett be.

Temetése: a püspök 1947. november 4-i temetése gyásznap volt Kárpátalja görögkatolikusai számára. Az ungvári görögkatolikus katedrális kriptájában temették el, de 1949-ben, amikor a szovjet hatóság átadta a templomot a Pravoszláv Egyháznak, elterjedt a hír, hogy testét elszállították. 1998. június 3-án Puskás László (Romzsa életrajzírója) találta meg az ereklyéket az 1990-től már ismét görögkatolikus székesegyház szétrombolt kriptájában. A feltárásra és a hiteles azonosításra a budapesti Természettudományi Múzeum Embertani Intézete igazgatónőjét, Pap Ildikót kérte fel, aki azt két munkatársával végezte el, a maradványok beszállításra kerültek az Intézetbe. Az ereklyék 2003. június 26-28-án ünnepélyesen lettek átszállítva Ungvárra, a székesegyház Szent Kereszt mellékoltárában lettek elhelyezve. Erre emlékeznek Ungváron.

Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye