Romapasztorációs kerekasztal Nyíregyházán

„A roma egyházközségek vallásossága” címmel romapasztorációs kerekasztal beszélgetés került megrendezésre a Hittudományi Főiskolán

romapasztorációs kerekasztal

Ismét megtelt a főiskola Szent Péter terme 2017.november 28-an délután, ahol a roma emberek vallásosságáról rendeztek kerekasztal beszélgetést. A közös gondolkodás a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola által szervezett programsorozat keretén belül valósult meg, amelynek még további négy alkalma lesz. Ezek témája a roma gyerekek pasztorációs lehetőségei, a romapasztoráció az oktatásban és a mindennapokban. A beszélgetés célja az volt, hogy mind tudományos, mind gyakorlati oldalról megközelítve a roma egyházközségek vallásosságát, jobban megismerjük a cigány emberek hitvilágát, vallási szokásait. A meghívottak között volt Orosz Atanáz megyéspüspök, Prof. Bartha Elek a Debreceni Egyetem rektorhelyettese, a vallási néprajz MTA doktora, Rózshegyiné Juhász Éva a Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium vezetője, Ft. Mosolygó Béla, a Nyíregyházi Egyházmegye Püspöki Hivatalának irodaigazgatója, aki 1981-ben Sója Miklós atya után közvetlenül ő került Hodászra és 1993-ig szolgált az ottani cigány egyházközségben. A kerekasztal beszélgetés részvevője volt még Ft. Orosz István, kállósemjéni parókus, aki 2011 és 2014 között volt a hodászi egyházközségnek a lelkipásztora. Személyes tapasztalataival segítette a közös gondolkodást Ft. Lakatos Péter, aki Hodász szomszédságából, Kántorjánosiból származik és ma már áldozópapként szolgál. Orosz Atanáz megyéspüspök úr nyitó gondolatai után Prof. Bartha Elek és Rózsahegyiné Juhász Éva előadása hangzott el. Mind a ketten néprajzosként, de különböző szempontból mutatták be a roma egyházközösségek vallási szokásait. A kerekasztal beszélgetés pedig kiváló alkalmat adott arra, hogy a résztvevők és a közönség között egy személyes hangulatú párbeszéd alakuljon ki. A programsorozat következő alkalmának a témája: romapasztoráció a mindennapokban.

FÉNYKÉPEK