Püspöki vecsernyével vette kezdetét az Eucharisztikus Kongresszus Budapesten

Közel hatvan európai görögkatolikus püspök és áldozópap részvételével végeztek vecsernyét a budapesti Rózsák terei görögkatolikus templomban, mely egyben az 52. Eucharisztikus Kongresszus nyitónapja is volt a görögkatolikusok számára.

Fülöp, Ábel és Atanáz püspökök

84 év telt el azóta, hogy Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus volt Magyarországon. 1938-ban a budapesti fő rendezvénysorozat mellett az egész országban ünnepelték az Oltáriszentséget. Ahogy akkor is, a magyar görögkatolikusok most is hosszasan készültek e jeles eseményre - lélekben és gyakorlatban egyaránt. A szombati nappal számunkra, görögkatolikusok számára hivatalosan is elkezdődött a katolikus világesemény. A 2021-es kongresszus központi görögkatolikus eseménye a jövő szerdai bizánci Szent Liturgia lesz a Szent István-bazilikában, a Kongresszussal egyidőben zajlik azonban egy másik fontos esemény is, az Európai Keleti Katolikus Püspökök Találkozója.

csoportkép

Az azóta hagyománnyá vált találkozót Keresztes Szilárd püspök atya hívta életre 1996-ban, pontosan 25 éve. Magyarország harmadszor ad otthont a találkozónak, melyen az európai görögkatolikus püspökök számolnak be kihívásaikról, küldetésükről, és fogalmaznak meg közös kiáltványt feladataikról, céljaikról. Az idei találkozó különlegessége, hogy örmény és szír katolikus egyházfők is együtt tanácskoznak európai püspöktársaikkal.

A találkozó – és egyben az Eucharisztikus Kongresszus görögkatolikus – nyitóünnepsége a Rózsák terei görögkatolikus templomban tartott előesti vecsernye volt. Ritka és csodaszép ünnep volt ez, hiszen a kispapok kórusa több tucat külföldi püspök jelenlétében kísérte az alkonyati istentiszteletet, melyet Papp Tibor nyíregyházi püspöki helynök, és Ábel püspök, a Nyíregyházi Egyházmegye megyéspüspöke vezetett. A vecsernyét  - melyet a külföldi püspökök olasz nyelvű kottával követhettek -  élőben közvetítette a Görögkatolikus Médiaközpont, így a világháló segítségével bárki bekapcsolódhatott az ünnepi eseménybe.

a templomban

A vecsernye végén Szilárd püspök olaszul köszöntötte a jelenlévő püspököket, és fiatalságából csöppet sem vesztett lendülettel mesélte el az Európai Keleti Katolikus Püspökök Találkozójának történetét, melyet éppen itt, a Rózsák terén tartottak meg először 1996-ban.

Szilárd püspök

A 34. Eucharisztikus Kongresszuson 1938. május 25-én végeztek főpapi Szent Liturgiát a Rózsák terén, melyet boldog Gojdics Péter Pál eperjesi püspök vezetett. A szombati vecsernyén Ján Babjak érsek személyében szintén jelen volt az eperjesi püspök, akit megrendített a tudat, hogy szentéletű mártír elődjéhez hasonlóan ő is a Rózsák terén vehet részt görögkatolikus szertartáson az Eucharisztikus Kongresszuson.

A püspök atyák találkozója vasárnap reggel utrenyével folytatódik.

Szerző: Király András

Címkék