Püspöki áldás a közösség munkájára

Az elmúlt időszak fejlesztéseit, felújításait áldotta meg Atanáz püspök az Úr mennybemenetelének ünnepén

Atanáz püspök

A hegyközi parókián az utóbbi időben számos felújítás és fejlesztés valósult meg, mely a közösség erejét és élni akarását tanúsítja. A helybeli szlovák kisebbségi önkormányzat segítségével megújult a temetői kereszt, a közösség nagylelkű adományainak és a Miskolci Egyházmegye támogatásának köszönhetően megújult a templomhoz vezető lépcső, teljes körű felújításon esett át a parókia, illetve elkészült a templomi padok fűtése.

épületmegáldás

Áldozócsütörtökön, a hétköznap ellenére is hívekkel megtöltött templomban végzett Szent Liturgia után, Orosz Atanáz püspök áldotta meg parókiánk legújabb ékességeit. Gergely Tamás, falunk szülötte, kenézlői helyettes lelkésszel és Figeczki Gábor, mikóházi segédlelkésszel együtt, akik Lipusz László atya betegség miatti távollétében lelkileg is támogatják a közösséget.

a kereszt alatt

Püspök atya a prédikációban kiemelte, hogy a keresztény embernek mindig örömöt kell sugároznia, a mennyekbe emelkedő Krisztusból merítkezve. A liturgia végén az egyháztanács világi elnöke köszöntötte a püspököt, aki atyai gondoskodásáról biztosította a jelenlévőket. A fejlesztések, a szertartásokon való aktív részvétel mind-mind az egyházközség élni akarásáról tanúskodnak, mely munkát immár püspöki áldás erősíti.

emberek

Szöveg és fotók: Rudabányácskai Görögkatolikus Parókia

További képek

Címkék