Püspök Atya karácsonyi gondolatai

Orosz Atanáz, a Miskolci Egyházmegye püspökének karácsonyi üzenete az alábbiakban olvasható.

Gyertya

Karácsony szentestéjén szeretnénk mi is Betlehembe átmenni, s lélekben leborulunk az isteni Kisded jászla előtt, imádjuk Őt, hálát adunk azért, hogy eljött közénk, vállalta embersorsunkat és meghalt értünk. Kérjük, hogy világosítsa meg azokat a milliókat, akik még sötétségben tapogatózva keresik az élet értelmét, az üdvösséget. Mindenekelőtt magunk számára kérjük a hitet, amely reménységünk megalapozója. 

„Menjünk át a sötétségből a világosságba, az érzéketlenségből a jó együttérzésbe, a magába bezárkózó, önző életformából az igaz önzetlenségbe, a felhőtlen lődörgésből a felelősségvállalásba! Hagyjuk el a kényelmes önszeretetet, s legyünk hűséges szolgái az Úrnak!”

Krisztus Urunk nem küldött maga előtt protokollfőnököt, nem szervezte meg fogadását, nem reklamált a hiányzó kényelemért. Gyönge gyermekként, a szegények királyaként jött, ezért kicsiny, szegényes városba érkezett. Az alapvető vendéglátást, sőt mindenféle alapellátást nélkülözve jött a világra az Isten Fia, aki az éhező-szomjazó emberiség kenyéradó gazdája. „Ő, aki gazdag, értetek szegénnyé lett, hogy szegénysége által ti gazdagok legyetek” (2Kor 8,9). Menjünk hát mi is közelebb a szegényekhez, hajléktalanokhoz!

Krisztus születik! – Itt és most, ma is. Válaszul azoknak, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, akik Isten emberszeretetére sóvárogva várnak. Hajlékot vesz közöttünk kicsiny jászolban, bepólyálva, úgy ahogy csak az Emberfia közeledhet a mi megváltásunk végett.

Dicsőítsük a született Kisdedet! Jótettekkel, életünkkel, látsszék rajtunk, hogy a megszületett Krisztus követői vagyunk: életvitelünkön, hétköznapi munkánkon!

 

Címkék