Projektzárás a cigánypasztorációban

Kétnapos projektzáró konferenciát tartott a Görögkatolikus Cigánymissziós Koordinációs Iroda augusztus 13-14-én, Miskolcon.

projectzáró

2021. augusztus 13-14. –én került megrendezésre az EFOP 1.3.7-17-2017-00253 számú pályázat keretén belül Projektzáró Konferenciánk. A kétnapos rendezvényünk alkalmával a projektben megvalósult eredményeket, lehetőségeket, tapasztalatokat mutattuk be, és fórumbeszélgetések alkalmával a jövőbeli tervek is előkerültek.

Köszöntőt mondott Makkai László szakmai vezető, aki kihangsúlyozta a program célját, emberközeliségét, fejlesztési eszközeit. Kiemelte, hogy a projekt az egyház társadalmi szerepvállalását célozta a hátrányos helyzetű csoportok felé. Majd beszámolójában a Görögkatolikus Cigánymissziós Koordinációs Iroda által megvalósított projekteredményeket mutatta be, kiemelve a szervezetfejlesztéssel támogatott képzéseket, érzékenyítő táborokat, kommunikációs tréninget.

A jelenlévőknek ezt követően Király Csaba alelnök mutatta be röviden a Dialóg Egyesület munkáját. Sélley Andrea a társadalmi változásokhoz vezető rögös utat emelte ki, aminek eredményeként 3 kezdeményezés jött létre 3 településen: Homrogdon egy alulról jövő kezdeményezés, Sajópetrin egy intézményi együttműködésben történő kezdeményezés, és Rakacán egyházközségi vezető által kezdeményezett fejlesztés. Ezen közösségek alakulásának eredményei, hatásai, roma specialitása meghatározóak voltak a projekt időtartama alatt. Kitért a civil és egyházi szervezet együttműködésére. Már a projekt elején látszott, hogy lesznek nehézségek, de sikerrel zárult, hiszen voltak kapcsolódási pontok, amik meghozták a várt eredményt. Dr. Balogh Győző János atya előadásában rakacai egyházközségét vette alapul, így mutatta be a közönség számára a roma közösségeket.

porjectzáró

Rövid szünetet követően Szilágyi Eszter, volt projektvezető beszélt a projekt létrejöttéről, szükségességéről, előkészítésről, a megírásának körülményeiről, a Dialóg Egyesület felkéréséről. Ezt követően az egyházközségi tagok számoltak be az elmúlt 2 és fél év fejlődéséről, tapasztalatairól, együttműködéseiről, közösségi akcióiról.

Az ebédet követően munkatársaink vezetésével fórumbeszélgetés kezdődött a vendégekkel közösen, tapasztalatok, lehetőségek átbeszélése után tervezésbe is fogtak a folytatással kapcsolatban. Első sorban azt emelték ki a jelenlévők, hogy a megkezdett munka hosszú távú folyamata, a közösségfejlesztés elején járnak. Ennek kapcsán több pontos megfogalmaztak, hogyan folytatódjon a fejlesztés, a közös munka. Az eddigi tapasztalatok erőt adnak a további munkához, ami reménytelivé teszi a jövőt.

A zárókörben elsősorban a hála, öröm, tudás és remény fogalmazódott meg. A Projektzáró Konferencia első napját közös imával zártuk.

Projektzáró Konferenciánk második napján elsősorban az ifjúsági akciók voltak előtérben. A Roma Ifjúsági Mobilizációs Táborban megvalósított ifjúsági közösségfejlesztés folytatásaként megvalósuló ricsei, bánrévei és avasi ifjúsági akciókról számoltak be az érintettek.

A ricsei ifjúsági akció egy online tér létrehozása volt, ahol az elszármazottak virtuálisan találkozhatnak. A későbbi terveikben szerepel egy találkozó, amikor falujukat meglátogatják és közösen emlékeznek. A bánrévei ifjúsági akció tapasztalatairól Ruszó Dzsesszika számolt be. Egy kiváló hangulatú sportnap részleteit ismerhettük meg, ahol a bánrévei fiatalok első közös akciója valósult meg. Az akció focikupával és közös tervezéssel telt. A lehetőséget kihasználva a fiatalok sokat beszélgettek a jövőbeni terveikről. Elsődlegesen egy közösségi tér kialakítása fogalmazódott meg bennük. Az Avasi akciót Csorba Mónika mutatta be, ahol a helyi közösség a parókia melletti területeken szedett szemetet. A kezdeményezés rendszeressé tételére törekszenek a hívekkel. A szünetet követően fórumbeszélgetést kezdeményeztünk az ifjúsági akciók tapasztalatairól, eredményeiről, további tervekről.

Az ebédet követően Levcsenkó Helga számolt be a közösségi tér működéséről. Majd az eredeti tervektől eltérően Csorba Mónika jelenlegi projektvezető mutatta be a projekt eredményeiről elkészült kiadványt.

Makkai László atya zárógondolataiban kifejezte háláját a projektben résztvevőknek. Kitért az eredményekre, a projekt lehetőségeire és a folyamatra, ami az elmúlt 2 és fél évben elkezdődött és a megtanult módszereinek segítségével a közösségek folytathatják a megkezdett utat.

A Projektzáró Konferenciát közös imával zártuk.

A program az EFOP-1.3.7-17-2017-00253 azonosítószámú projekt keretében valósult meg.

Mozgó Mónika