Péter apostol szikla alapjára épül templom Ongán.

Péter és Pál apostolok ünnepén helyezték el egy új görögkatolikus templom alapkövét Ongán.

alapkőletétel

A templom alapkövének letételét történelmi pillanatként fogalmazta meg dr. MadzinTibor, Onga, a Miskolctól alig tíz kilométerre fekvő öt-hatezer fős kisváros polgármestere. „Kis pont vagyunk a világban, de a világ nagyon sok kis pontból épül fel és áll össze.” – mondta ünnepi beszédében, megköszönve az Ongai Görögkatolikus Templomért Alapítvány kezdeményezését és összefogását, melynek nyomán formába öntődni látszik az akarat. Már minden megvan a képzeletben, bár még semmi sem látszik igazán. De remélik és hiszik, hogy Isten áldása megmutatkozik fáradozásaikon. A közösség Szent László királyt választotta a felépülő templom védőszentjének. Beszéde végén a polgármester a szent közbenjárást kérte az előttük álló munkákhoz, végül köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik ennek előmozdításához bármilyen formában hozzájárultak.

Dr Madzin Tibor

A templom alapkövét Orosz Atanáz püspök szentelte meg. „Szent Péter és Pál ünnepén világosan látjuk, mit jelent a kétezer éve lerakott szikla, és a szívünkben, közösségünkben is meglévő szikla.” – mondta a homíliában a püspök, folytatva a tanítást a bibliai okos emberről, aki sziklára építette házát, amely meg is maradt; „Jézus tanítása az a szikla, amely lehetővé teszi a maradandóságot ebben a folyton változó világban. Péter lett a megtestesítője a szikla alapnak, és azóta is rá építve működik az Anyaszentegyház. Ebben az egyházban élünk és hiszünk mi is. Jézus Krisztus tanítására, Péter apostol szikla alapjára kezdjük mi is a templomépítést. Fennmaradásunk záloga az ehhez való ragaszkodás, az a fajta közösségépítés, amely szilárd alapokon épül, és ezért maradandó, időt álló közösséget jelent.”

szertartás közben

A főpásztor megköszönte az alapítványi kuratórium fáradozását, mellyel „alulról jövő” kezdeményezésként templomépítést terveztek. „Egyházunk hagyománya szerint is, mindig az apostolutód döntése alapján kezdődhet, folytatódhat a templomépítés. Ma összeér ez az alulról és felülről jövő erővonal. Reméljük, hogy sokak számára ez a templom a Gondviseléstől érkező védelmet fogja jelenteni. Hiszünk benne, ahogy a kő köre épül, az itt élő közösség tagjai is egyre szebben, egyre jobban kapcsolódnak majd egymáshoz, egymáshoz csiszolódnak, hogy egészen egybeillő épületet képezzenek, , hiszen az Isten temploma ti vagytok” – idézett a korintusiakhoz írott első levélből Atanáz püspök. 

Fedor Tibor

Fedor Tibor, a Miniszterelnökség Egyházi Koordinációs és Kapcsolattartási Főosztályának vezetője az ünnepségen elmondta, hogy a helyi közösség összefogásának eredményéhez Magyarország Kormánya is hozzájárul majd. Országunk alaptörvénye szerint is, a vallási közösségek, kiemelten a történelmi egyházak, a társadalom kiemelt fontosságú, értékhordozó és közösségteremtő tényezői, jelentős szerepet töltenek be a nemzet életében. Hozzátette, hogy állami támogatással az utóbbi években 120 új templom épült, emellett 3000 került felújításra. „A kereszténység kultúrát és közösséget is épít”, amely nem csak a hívő közösség tagjai számára, hanem minden itt élő számára fontos.

FÉNYKÉPEK

Címkék