Ózdi nyár

Nem is jó ez a cím, hiszen javában tart az iskolai tanév, amikor egyházközségünk mozgalmas nyári „szezonja” megkezdődik. A városi május 1-jei Majálisba szoktunk bekapcsolódni, amolyan nyárindító megmozdulásként, s akkortól egészen az Edelény-Sajópálfala gyaloglásig, amellyel kicsit lezárva a nyarat, erőt merítünk az évkezdéshez, folyamatosan van hová bekapcsolódni.

Ózdi templom

A kánikula elriasztott pár jelentkezőt, de így is remekül sikerült a kerékpártúránk, aminek útvonala Ózd-Edelény-Rakaca-Filkeháza-Arnót-Ózd volt.Köszönetünket a minket vendégül látóknak itt is szeretnénk megismételni!

kép1

A férfiak és fiúk gyalogos zarándoklata korábbi években 5-6 embert mozgatott meg. Idén huszan gyalogoltunk. Különböző okok miatt nem tudta megtenni mindenki a 6 x 30 km-t, de ennyien érkeztünk meg Máriapócsra. Na, ez hihetetlen élmény volt!

kép2

És két tábort is sikerült lebonyolítani:

a hittanosok táborában 25 gyermek vett részt, ők azok, akik a tanév során legszorgalmasabbak voltak. Ugyan csak 4 napot töltöttek együtt, de abba belefért kirándulás, lelki program, strand, sok-sok játék, imádság…

kép3

Családos táborral eddig önállóan nem próbálkoztunk, előző években a Háló Egyesület Kárpát-medencei nagytáborába csatlakoztunk be. Erre most nem volt lehetőség, de a korábbi lelkesedést és élményt nem akartuk veszni hagyni. Sikerült egy 40 személyes, 4 napos családos tábort összehozni. Mindnyájan nagyon élveztük a beszélgetéseket, a testi-lelki-szellemi töltekezést, a sok-sok felszabadító nevetést. Előadónk a kárpátaljai származású Szocska Ábel atya volt és hogy a Kárpát-medencei érzet megmaradjon, hívtunk délvidéki, erdélyi és felvidéki barátokat is.

kép4

Reméljük, közösségépítő programjainkat fogja erősíteni a holnapi nap is, amikor az egyházközség részt vesz egy sátorral az augusztus 20-i forgatagban, játékot, beszélgetést, testi (köszönjük a pogácsát, Erzsó) és szellemi (idézetekből lehet választani) táplálékot kínálva a felénk sétálóknak.

Címkék