Összefogásból játszótér

Adományok és szorgos kezek nyomán létesült játszótér a görömbölyi templom kertjében

mászóka

"A Szent Liturgia nem más, mint Isten gyermekeinek játéka az Úr színe előtt. Hogy ne csak a templomban „játszunk”, a Miskolc-Görömbölyi Görögkatolikus Parókia úgy döntött, hogy felállít egy játszóteret a templomkertben.

Az eszközök beszerzésében nagy segítségünkre volt a Miskolc Megyei Jogú Város Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat 90 ezer forintos adománya, melyet ezúton is hálás szívvel köszönünk. A maradék részt pedig az egyházközség saját forrásaiból fedezte.

gyerekek a mászókán

A munkálatokban jószívű hívek segédkeztek, festettek, fúrtak – faragtak, szereltek. Nagy örömünkre május 12-én vasárnap délután megáldottuk új játszóterünket, melyet azonnal birtokba is vettek a gyermekek. Ezen a napsütéses délutánon volt még apa-gyermek focimeccs, csokitojás keresés, asztalitenisz bajnokság, jókedv és kötetlen beszélgetés.

Köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult a játszótér és ezen szép esemény megrendezéséhez."

Galambvári Péter, görömbölyi parókus

FÉNYKÉPEK

Címkék