Orvosok lelki napja.

A hétvégén a Magyar Görögkatolikus Orvosok Nagy Szent Bazil Rendjének Egyesülete tartott lelki napot Sajópálfalán.

Sajópálfala templom

Mindannyian többé-kevésbé ismerjük a magyar egészségügy már-már permanens válságát, és azt a morális válságot is, ami Európa szerte tapasztalható. A keresztény orvosnak különösen nagy felelőssége van abban, hogy a maga helyén, a kiutat, a segítség lehetőségét keresse és tegye. Ebben a munkában iránymutatóul szolgálhat egy ilyen jellegű összefogás, melynek szüksége van rendszeres lelki megerősítésre. A lelki fejlődéshez Atanáz megyéspüspök atya jelenléte és előadása nyújtott támaszt, a zsoltárok szövegeiben előforduló betegekre és gyógyítókra vonatkozó utalások segítségével. A mostani összejövetel még egy nagyon komoly témát is napirendre vett: az eutanázia kérdését. Dr. Rojkovics Bernadette a Magyar Bioetikai Társaság képviseletében számolt be arról, hogyan alakul Európában az eutanáziával kapcsolatos szemléletmód, és mit mondanak ezzel kapcsolatosan a magyar törvények. A jelenlévő orvosok és gyógyszerészek közösen kerestek választ arra, hogy hogyan nyújthat egy hívő orvos szakmai tudásán túl, lelki támaszt a határhelyzetben szenvedő betegeknek. A doktornővel készült hosszabb interjú hamarosan honlapunkról elérhető lesz. A gyógyításban résztvevők találkozóinak sora ősszel,Máriapócson folytatódik. 

Címkék