Online adventi lelki fitnesz

Szakmai- és hitéleti attitüdök, valamint a társadalmi felelősségvállalás megerősítését szolgáló foglalkozáson vettek részt a miskolci szakkollégisták.

online kép

A miskolci Romzsa Tódor Görögkatolikus Szakkollégium hallgatóival egész hétvégés szakmai- és hitéleti attitüdök, valamint a társadalmi felelősségvállalás megerősítését segítő foglalkozásra készültünk a karácsonyt megelőző bűnbánati időszakot megelőző hétvégén.

A fiatalok izgatottan várták a Nemzeti Tehetség Program (NTP-SZKOLL-19-0014) által támogatott programra, mely Adventi Lelki Fitneszből, színházlátogatásból és a kazinbarcikai szaléziakkal kortárs ifjúságpasztorációs napból állt volna. A terveinket felülírta a hétfői rendkívüli jogrend bejelentése, ezért újra kellett terveznünk a hétvégét. Így alakult, hogy a lelki fitneszt online térbe helyeztük, a kazinbarcikai faültetéssel egybekötött programról pedig teljesen le kellett mondanunk. A szakkollégisták kezdeményezésére februárban a nagyváradi Szent Angéla Ház lakóinak gyűjtött adományokat a sajópetri Haza-Várlak Tanoda gyermekei számára fogjuk eljuttatni a társadalmi felelősségvállalás jegyében.

Az adventi lelki fitneszt szombaton Salai Szabolcs atya vezette Google Meet alkalmazáson keresztül közel húsz résztvevő számára. Szabolcs atya a foglalkozást Christian A. Schwarz, A Lélek ajándékainak 3 színe című művére alapozta, vagyis az Istentől kapott lehetőségeink felfedezésére és kiaknázására, Isten megtapasztalásának 3 módjára.

A szakkollégisták a személyre szabott fejlődés tesztjének kitöltését követően helyezték el magukat egy színdiagramban, ahol a piros az elkötelezettség, a zöld a bölcsesség, a kék az erő színe. Így lettek a szakkollégistáink Tamások, Márták, Máriák, Mózesek, Péterek és Jónások. A bibliai személyek tulajdonságainak megismerését követően a fiatalok elgondolkodhattak azon, mennyire jellemző az rájuk, miben szükséges fejlődniük, mi az, ami segítheti tehetségük kibontakozását.

A foglalkozás második felében a lelki ajándékok ismeretében hangolódhattak rá a karácsonyt megelőző bűnbánati időszakra. Szabolcs atya a karácsonyi ikonon keresztül prezentálta, hogy mennyire fontos, hová mutat a csillagunk. Ez határozza meg azt, mit tekintünk ebben az  időszakban fontosnak, mire szükséges több figyelmet szentelnünk.

Köszönjük Szabolcs atyának a lelki fitneszt, igazán feltöltődve és felkészülve várjuk Karácsony Szent Ünnepét.

Csorba Mónika

Címkék