Ökumenikus imahét, kicsit másképpen Ózdon

Számtalan alkalom nyílik közösségeink életében arra, hogy összefogásunkkal is megmutassuk görögkatolikus közösségeink erejét. Megmutatkozik ez akkor, amikor valamit fel kell építeni, ki kell takarítani, el kell ültetni, de megmutatkozott ez már oly sokszor az imádságok területén is.

gyertya

Számtalanszor hangzanak el könyörgések születésnapjukat, névnapjukat ünneplőkért, vizsgázókért, betegekért, és elhunytakért is templomainkban. Sokszor nem csak a lelkiatyák imádkoznak egy-egy nehéz helyzetbe került embertársunkért, családokért, hanem lehetőségünk van arra is, hogy „imaláncok” erejét hívjuk segítségül, amikor külön megkérünk többeket, kapcsolódjanak be imaszándékunkba, és a saját napi imádságaik mellé folyamatosan tegyék oda azokat a kéréséket is, amelyekhez segítségünket kérték. Ez által egy templomi közösség nem csupán vasárnap, a templom falai között kapcsolódik össze, hanem nap mint nap, az ima erejével, hiszen ez az, ami összeköt, összeköthet bennünket.

ajándék átadás

Olykor az is előfordul, hogy egy-egy próbatétel nem csupán néhány embert, családot érint, hanem egy nagyobb városban több száz családot, több ezer embert. Amikor sokakról nem tudunk név szerint megemlékezni, amikor talán olyanok is nehézségek elé néznek, akik a hit útján nem járnak még elől, mégis ugyanígy harcolniuk, küzdeniük kell, ilyenkor talán még fontosabb, hogy imáink által segíteni tudjuk őket.

Városunkban az elmúlt hónapokban, az előttünk álló évben több család munkahelye, élete változik meg gyökeresen, hiszen több nagy munkaadó cég megszüntette jelenlétét. És bár új lehetőségek is körvonalazódnak, sok család életében különösen is nehéz volt, nehéz lesz ez az időszak.

néni

A minden év januárjában  megtartott ökumenikus imahét a pandémia miatt már második alkalommal marad el, mint sok más helyen, így a mi városunkban is. Ám ezeken az alkalmakon mindig megtapasztaltuk, sokan megélik templomi közösségben is a hitüket.  Rendhagyó, vagy hagyományteremtő módon egy héten keresztül most egy felekezetek közötti imaláncot hoztunk létre, hogy egy héten keresztül a nap minden órájában, valóban szüntelenül imádkozzunk, közösen közösségeinkért, városunkért.

„Annyi minden van Urunk a szívünkben, amit szeretnénk megköszönni Neked, köszönjük legfőképpen áldó jelenlétedet életünkben. Olyan sok kérés is megfogalmazódik bennünk, s most legfőképpen az, hogy szeretnénk eléd hozni életünket, azt a környezetet, életteret, várost, ahol otthont adtál nekünk. Hálát adunk Urunk minden ajándékodért, amit itt ránk, és erre a városra árasztottál már eddig is. Kérjük, Urunk, ezután is erre e közösségre is, amely itt él, kérjük áldásodat, útmutatásodat. Hordozz kegyelmesen, Te adj megújulást, ébredést, tőled való fejlődést ennek a városnak.”

Bodnár Dániel, parókus

Címkék