Nyíregyházára "költözik" a Keleti teológia, bizánci lelkiség előadás-sorozat, még élőbb lehet így a közvetítés

Mint, arról bizonyára már mindenki értesült: az Országgyűlés 90 nappal meghosszabbította a veszélyhelyzetet, ami miatt a Keleti teológia, bizánci lelkiség című képzés előadásain biztosan nem lehetnek jelen érdeklődők, csak online lehet majd bekapcsolódni.

plakát

A szervezők számára ezért egyszerűbb az előadásokat a budapesti Párbeszéd Háza helyett, a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán tartani, így a képzés II. félévét egyelőre innen közvetíti a Görögkatolikus Médiaközpont.

Ezáltal jobban megnyílik annak lehetősége is, hogy az előadások végén kérdéseket lehet föltenni az előadónak. Tehát minden érdeklődőt bátorítunk, hogy az ONLINE közvetítés végén – akár már alatta is – tegye fel az előadás témája kapcsán felmerülő kérdéseit.

Február 25-én, csütörtökön, 18:00 órától Orosz Atanáz püspök atya beszél arról, hogy mit tanulhatunk az egyházatyáktól.

A II. félév pedig a továbbiakban így alakul:

  • március 11. (csütörtök) 18:00 óra  - Gyurkovics Miklós: A Biblia értelmezése a görög egyházatyák olvasatában
  • március 18. (csütörtök) 18:00 óra  - Papp Miklós: A házasság a keleti kereszténységben
  • április 7. (szerda) 18:00 óra  - Nacsinák Gergely: Modern keleti lelkiségi mesterek
  • május 6. (szerda) 18:00 óra  - Seszták István: Létezik-e görögkatolikus teológia?
  • június 9. (szerda) 18:00 óra - Kurt Koch bíboros: A keresztény egység útjai: katolikusok és ortodoxok (bíboros úr előadásának helyszínéről külön értesítést fogunk adni!)

A keleti kereszténység, a bizánci egyház világa iránt évtizedek óta nem szűnő érdeklődés mutatkozik Európában. Az egyházatyák gondolataiból táplálkozó teológiai gondolkodás, az ikonfestészet és az ikontisztelet sajátosságai, a keleti szerzetesség életformája, a méltóságteljes liturgia és a lelkiélet sokrétű formái sokak számára vonzónak tűnnek. Ugyanakkor számos félreértés és megalapozatlan elvárás is kapcsolódik a bizánci kereszténységhez, a teológiai források és a tényleges egyházi élet ismerete sok kívánnivalót hagy maga után.

A 2020 októberében útjára indult, több évre tervezett előadássorozat magyar és nemzetközi tekintélyek együttműködésével hiteles betekintést kíván nyújtani ebbe a gyakran titokzatosnak és megközelíthetetlennek tűnő világba. Az átfogó ismereteket kínáló előadások rávilágítanak a keleti és a nyugati egyház különbségeire, de közkeletű félreértésekkel szakítva hasonlóságaikat és összhangjukat is kidomborítják. Nemcsak a keleti teológia mélységeit tárják fel, de a lelkiség, a művészet és a történelmi folyamatok terén is árnyalt képet kívánnak festeni.

A résztvevők minden alkalommal illusztrációkkal kísért egyórás előadást hallgathatnak meg. Az előadók minden alkalommal önálló munkavégzést igénylő egyszerű feladatokat is adnak, amelyek elvégzésének fejében a résztvevők tanúsítványt, oklevelet kapnak a kurzus elvégzéséről. Az előttünk álló évtizedek, évszázadok egyik legfontosabb kérdése, hogy valóban fog-e tudni két tüdővel, keleti és nyugati tüdővel lélegezni a kereszténység – képzésünk azoknak kíván segítséget nyújtani, akikben megvan az igény erre a tágasságra.

Címkék