Nyár végi zarándoklat

Hétvégén Sajópálfalát vették célba a zarándokok.

csoportkép a Kollégium udvarán

A nyár végi hálaadó zarándoklat a megszokott útvonalon haladt Edelényből Sajópálfala felé augusztus 25-én. A gyülekező azonban új helyszínre került. A nemrég átadott Görögkatolikus Ifjúsági Centrum és Kollégiumba érkeztek regisztrációra, mellyel együtt kis úti csomagot is kaptak a test táplálására az előttük álló húsz kilométeres szakaszhoz a zarándoklat résztvevői.

A lelki táplálék morzsáit először az edelényi görögkatolikus templomban mondott közös imádságban vették magukhoz, majd útközben a zarándokokat kísérő Fedor Péter, Marincsák László, Salai Szabolcs lelki atyáktól kapták. Az út lelkületéről és céljáról a választott jelmondat ,,Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok" (1Thessz 5,16-18) mindent kifejez. A kilométereket és a testi fáradtságot legyőzve egyre inkább a cél, a megérkezés, az Istennel és az Istenszülővel való találkozás felé irányul  figyelmünk, amelyre a rohanó világból kiszakadva igazán szükségünk van, hogy mindig megtaláljuk az oda vezető szükséges helyes lépéseket.

Marincsák atya áldást ad

Idén is Sajóvámos görögkatolikus temploma volt a találkozási pont a Miskolc-Görömböly felől érkező zarándokok csoportjával. A ruszin nemzetiségi önkormányzattal támogatásával szervezett zarándoklat az 1 Úton Nemzetközi Zarándoknap felhívásához csatlakozott, résztvevői most az édesanyákat állították a figyelem középpontjába.

Kovács Lajos, Szónóczky Mária

Az időközben Arnót és Szikszó felől is megérkezett gyalogosokkal kiegészült zarándokcsoportok Orosz Atanáz püspök vezetésével végezték el a szombati vecsernye szertartását Sajópálfalán.

FÉNYKÉPEK   (Szikszai Ágota)

Címkék