Nemes cselekedet, Sajópálfala

Sajópálfalán talált új otthonra az Ukrajnai Speciális Olimpia Szövetség tenisz szakágvezetője

csoportkép a sajópálfali templom előtt

Február elején menekült át Ukrajnából Magyarországra Vladimir Zhalko-Titatenko, az Ukrajnai Speciális Olimpia Szövetség tenisz szakágvezetője és 93 éves édesapja. Házukat Kijev mellett lebombázták, így végleg el kellett jönniük hazájukból. Vladimir nagyanyja kárpátaljai magyar volt, ezért a szakember is büszke magyar származására.

Atanáz püspökkel

Ismerős hiányában kollégájához Orbán-Sebestyen Kata tenisz szakágvezetőhöz, elnökségi taghoz fordult segítségért, aki azonnal az elnökség és Lengyel Lajos elnök úr segítségét kérte. A magyar SO család egyik tagja átmenetelileg, de azonnali lakhatási lehetőséget biztosított a bajbajutott páros számára, így már aznap biztonságban voltak. Az MSOSZ és a Miskolci Egyházmegye korábbi együttműködési megállapodásának köszönhetően Lengyel Lajos elnök úr és Orosz Atanáz görög katolikus püspök úr közbenjárásával végül Sajópálfalán kapott szállást a család, ahol a helyi összefogásnak köszönhetően az idős édesapa megfelelő ellátást, az ukrán sportszakember pedig sportos munkalehetőséget is kaphat a környéken, egyelőre Edelényben.

csoportkép

Orbán-Sebestyen Kata és kollégája Mányai Dávid hétfőn költöztette át őket új otthonukba, a sajápálfalai Zarándokházba, ahol a szállás mellett teljes ellátást is kapnak.

Szöveg és fotók: MSOSZ

Címkék