Nem vagyunk árvák-célt értek a zarándokok

Megérkeztek a fiatal zarándokok augusztus 18-án délután a görögkatolikus főpásztorok vezetésével. A csaknem 100 kilométert Királyhelmec és Máriapócs között (Mándok-Kisvárda-Nyírmada-Levelek érintésével) öt nap alatt tették meg.

csoportkép a tábori oltárnál

Izgatottan indult a szombat reggel a fiatalok számára, hiszen már „csak” mintegy 12 kilométer várt rájuk, gyalog, Máriapócsig. Ám még mielőtt megérkeztek volna Nemzeti Kegyhelyünkre egy utolsó elmélkedést kaptak Szocska Ábel püspök atyától.

A leveleki templomban megtartott Szent Liturgián a nyíregyházi főpásztor Jézus utolsó szavaiból kiindulva világított rá arra, hogy Máriának mi is volt a szerepe földi élete során. „Jézus azt mondta a kereszten: »íme, a te anyád« – ezekkel a szavakkal a Megváltó kifejezte gondoskodó szeretetét szeretett tanítványának, Jánosnak, Máriához pedig így szólt: »íme, a te fiad«. Zarándok utunk végén – folytatta Ábel atya – az Úr Jézus Krisztus most talán felénk szól, és azt mondja nekünk: »íme, a te anyád«.”

Ábel atya

Talán nincs is annál nagyobb fájdalom, mint, amikor egy édesanyának végig kell nézni gyermeke szenvedését. De érdemes azon is elgondolkozni – hívta fel a figyelmet püspök atya –, hogy ki-ki hányszor bántja és ríkatja meg édesanyját, mennyire viselkedik jó gyermekként?  Amikor felidézzük édesanyánk könnyeit, még megrendültebben tudunk Máriára tekinteni, és Máriának könnyeire – fogalmazott a főpásztor, majd azzal folytatta, hogy az Istenszülő komolyan vette Jézus szavait és mindannyiunkra gyermekeként tekint. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a máriapócsi kegykép, amin keresztül megmutatta az ő aggódó, féltő, közbenjáró szeretetét könnyeivel. Mert ennyire szeret bennünket.

fiata fiúk a liturgián

Majd arra hívta fel a figyelmet Ábel atya, hogy János evangéliumában csak az első illetve az utolsó hat mondatban említi Máriát, amivel a tanítvány egy nagyon mély igazságot akar kifejezni és ezzel talán ránk is ránk bízni. A Kánai menyegzőről szóló történetben és a kereszt alatti eseményekben ír égi Édesanyánkról. Ez azért megdöbbentő igazán, mert János tudott volna a legtöbbet írni róla, lévén haláláig gondoskodott róla.  János azonban jó érzékkel rájött arra, hogy Mária – ahogy püspök atya fogalmazott – nem várta el, hogy reklámozzák, vagy középpontba helyezzék vagy bármit is megköszönjenek neki. Ábel atya szerint sokat lehet tanulni ebből a két evangéliumi tanításból.

„Meg kell nézni ma a világot, ahol mindennek a fordítottja történik. Mindenki a legmagasabbra akarja emelni, a legkisebb tettét is és mindenkinek megmutatni milyen ügyes, milyen kitűnő. Azzal is el lehet dicsekedni otthon, hogy végigjárta valaki a zarándoklatot, de akkor jusson eszünkbe, hogy Mária ezt megtenné? Nem!” – emelte ki püspök atya, és azzal folytatta, hogy az Istenszülő megtette, ami az ő kötelessége és cserébe nem várt el semmit, pedig ő az, akinek mindent köszönhetünk, hiszen életet, erőt és bölcsességet adott illetve kért, ha arra volt szükség, hogy Jézus mutassa meg csodatevő képességét, vagyis változtassa borrá a vizet.

„Ezért kell, hogy Mária megjelenjen életünkben is! Ne mi, ne rajtunk, ne a mi tetteinknek köszönjék azt, ami megvalósul az életünkben, hanem ezen keresztül Jézusra sugározzon minden. A keresztény ember feladata az, hogy Máriához hasonlóan csendben tegye a dolgát, és amikor ezt megtettük akkor hagyjuk, hogy Krisztus kerüljön az előtérbe, hogy őt dicsőítsék, neki örüljenek.”- fogalmazott a főpásztor és rámutatott arra, hogy Mária élete, az ő munkássága, alázata és szerénysége az, amire szükségünk van.

Püspök atya végezetül azt mondta a fiataloknak: azzal lesznek igazán Mária gyermekei, Mária pedig az ő édesanyjuk, hogy elindultak a zarándoklaton és próbáltak lelki gyümölcsöket gyűjteni, erényeket gyakorolni, az élethez erőt meríteni és teljesíteni Isten akaratát.

Ezen gondolatokkal a „tarsolyban” indultak útnak a fiatalok Magyra és innen jó 9 kilométer megtétele után érkeztek Máriapócsra.

zarándokok a távolból

A Pócspetri felől zarándokló több száz fő Kocsis Fülöp metropolita és Szocska A. Ábel püspök vezetésével a kis fatemplomot és a kegytemplomot megkerülve érkezett a Könnyező Szűzanyához. Égi Édesanyánk elé vitték a fájdalmakkal és örömmel teli út fáradtságait és mindazokat, akikért – szívükben hordozva őket – ezt a távot megtették.

Parakliszt végeztek Ábel atya vezetésével, majd Fülöp atya szólította meg „rokonait”, hiszen az idei zarándoklat mottója a Máté Evangéliumában elhangzó szavak, Jézus szavai voltak: „Kik a rokonaim?” „A válaszra vezetett rá ez a zarándoklat: egymásnak vagyunk rokonai, mindazoknak, akiket hordoztunk az út során szívünkben, egy nagy családnak vagyunk részesei” – fogalmazott a főpásztor.

úton a Kegytemplom felé

Az ószövetségi rokonok egymással szembefordultak, úgy, mint Káin és Ábel, József és testvérei egészen az Újszövetség új rokonságáig, amikor kiderült, hogy egészen távoli, idegen emberek is lehetnek egymásnak testvérei. „Testvérek vagyunk, leginkább itt, Máriapócson. Máriát édesanyának szólítjuk. Hiszen ahogy Jézus a kereszten ránéz Jánosra, s azt mondja neki Máriát gondjaira bízva, »a te anyád«, úgy neked is mondja: Ő az anyád, aki nem hagy magadra, akihez mindig fordulhatsz, akitől kérhetsz.” Azért is fontos rátekintenünk, mert Mária bal karján tartja Jézust, jobbjával pedig rámutat az Úrra: »tegyétek, amit mond«.

zarándokok a Kegytemplomban

A zarándoklatról kérdezve a fiatalokat, az alábbi válaszokat kaptuk:

Beteljesítette ez a zarándoklat, amit vártam. Sőt. Az ötödik alkalommal zarándokoltam, de még így sosem jöttem be Pócsra. A sok-sok piros pólót és a templomot látva nagyon meghatódtam. Megkönnyeztem az érkezést az imádkozást. A hangulat fogott meg igazán, az, hogy ennyi ember együtt tud énekelni, akár imákat, akár népdalokat. Jövőre is jövök. (Flóra)

Feltöltődés volt ez számunkra. A nyári programok közt az egyik legfontosabb volt, hogy eljussunk ide. Új, de azonos értékrendű embereket ismertünk meg, akikkel a jövőben is szeretnénk tartani a kapcsolatot. Akármennyire is hívő az ember, innentől talán még jobban tudja értékelni azt, amije van. A fáradság, a hideg vizes fürdés vagy a piszkos láb viszontagságait felülmúlják a megtett út alatt szerzett barátságok és az érkezés öröme. (Bernadett és Dorottya)

Már tavalyi ismerős arcokkal és persze újakkal is találkoztam idén, akikkel rengeteget viccelődtünk, sztorizgattunk az út alatt, de természetesen el is csendesedtünk. Mi érintett meg? A lábfájás. De leginkább az, hogy sok-sok rokonlelket találtam. Átgondoltam az otthoni dolgaimat. Tanulság számomra, melyet magammal viszek innen, hogy mindig éljem úgy az életem, hogy ne kelljen megbánni, hogy be tudjak állni a döntéseim mögé. (Zoltán)

Csoportkép a tábori oltárnál

A tábori oltárnál elkészített fotóval és a kiengedett örömujjongásokkal a zarándokok útjuk végéhez értek. Ekkor kezdődött el Máriapócson a Nagyboldogasszony-napi nagybúcsú, melybe a fiatalok immár ki-ki maga, vagy megtalált testvéreivel kapcsolódhatott be.

Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Címkék