Nem a magam jóságát, hanem Krisztust kell adnom – átadták a Karitász önkénteseinek országos elismerését

A Miskolci Egyházmegyéből Tóthné Kukola Mária részesült az elismerésben.

középen Töthné Kukola Mária

A Katolikus Karitász már tíz éve ismeri el a Caritas Hungarica Díjjal azon önkéntesek munkáját, akik hosszú évek óta áldozatosan szolgálják rászoruló, magányos, beteg embertársainkat. Idén 47 önkéntes részesült az elismerésben, amelyet október 9-én, szombaton adott át Spányi Antal püspök, a Katolikus Karitász elnöke és Écsy Gábor a segélyszervezet igazgatója a Magyar Szentek Templomában Budapesten.

a díjazott

A hálaadó szentmisén koncelebrált 10 plébános, akik díjazottjaikkal vettek részt a közös ünnepen. Spányi Antal szentbeszédében a tanúságtételre és Máriára mint példaképre hívta fel a jelenlévők figyelmét. Az önkéntesek napi küzdelmeit a Karitász elnökeként is jól ismerő püspök, végül kiemelte: „Krisztust kell vinni az emberekhez. Nem a magam szeretetét, nem a magam bölcsességét, nem a magam jóságát, hanem Krisztust kell adnom. Csak akkor adhatom, ha valóban Krisztus él bennem. Hogyha nem én vagyok a fontos, én csak közvetítő vagyok, csak eszköz vagyok az Isten kezében. A második dolog ez: Krisztus eszközeként, Krisztus szeretetét viszem az emberekhez. S a harmadik - nem könnyebb -, hogy abban az emberben, akihez megyek, akivel találkozom, abban fölfedezzem Krisztust.

a templomban

A szentmisét követően adták át az elismeréseket. A Katolikus Karitász vezetősége 2012-ben alapította meg a Caritas Hungarica Díjat, amelynek célja elismerni és értékelni a karitász önkéntesek különböző szociális területeken végzett példaértékű munkáját. A díj további célja az önkéntesség társadalmi megítélésének növelése, a karitatív tevékenységre való buzdítás. Az elismerést azok az önkéntesek kapják, akik a Katolikus Karitász tevékenysége során a legtöbbet tettek karitatív tevékenységben a rászorultakért: mint például az idősek, betegek, fogyatékkal élők és a társadalom peremére sodródott családok támogatása.

oklevél

Zagyva Richárd, a Karitász országos igazgatóhelyettese így köszöntötte a díjazottakat: az elismerést kiérdemlő önkéntesek a Karitász tevékenysége során kiemelkedő módon és rendszeresen segítik embertársaikat. „Élelmiszerrel, gyógyszerrel, ruhákkal, bútorokkal és egyéb tárgyi adományokkal támogatják a nehéz szociális körülmények között élőket. Betegeket, magányos időseket látogatnak és sok időt szánnak a családok látogatására, szociális helyzetük felmérésére, hogy a legjobb helyre jusson a segítség. Különösen érzékenyek a legelesettebbek, az idősek, betegségben szenvedők és a gyermekek problémái iránt. Gratulálunk áldozatos, kiemelkedő és példaértékű tevékenységükhöz!”

Az önkéntesek nevében Dr. Horváth Sándor, a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász önkéntese beszélt, kiemelve, hogy a Karitász munka mentes az előítéletektől, s igyekszik krízis helyzetben (délszláv háború, horvátországi földrengés) azonnali segítséget nyújtani.

Miskolci Egyházmegye díjazottja Tóthné Kukola Mária. A Nyíregyházi Egyházmegyéből Lórincz Péter részesült elismerésben.

laudáció

Szöveg: Katolikus Karitász Sajtó, fotók: Thaler Tamás / Magyar Kurír

 

Címkék