Miniszterelnöki látogatás

Orosz Atanáz, a Miskolci Egyházmegye püspöke meghívására Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön látogatást tett az egyházmegye székházában.

Miniszterelnöki látogatás

A miniszterelnök és a püspök eszmecseréjén – amelyen részt vett Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter is – a magyar kormány és a görögkatolikus egyház, ezen belül a miskolci egyházmegye együttműködéséről, a jövőbeni közös feladatokról volt szó.

A baráti hangulatú megbeszélésen a Miskolci Egyházmegye püspöke köszönetét fejezte ki a kormányzat eddigi támogatásáért, amellyel sikerült felújítani a székesegyházat, valamint az egyházmegyei levéltár és egyházművészeti gyűjtemény épületét, ahol az egyházmegye köznevelési intézményeinek központi irányítása is folyik.

Címkék