Megkezdődtek a táborozások ... „Aranyosok Mogyoróskán”

Tavaly vehették birtokba először Mogyoróskán a Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézményben lakók az üdülőházzá átalakított parókiát. Egész nyáron, több turnusban táboroznak itt a gyerekek. A programok szervezésében és lebonyolításában az egyházmegye kispapjai segédkeznek.

táborozó gerekek

Papp András papnövendék számol be a múlt heti programról:

Július 4-től 8-ig újra benépesült a mogyoróskai parókia épülete, melyet az abaújkéri Aranyos Lakásotthon lakói foglaltak el.

Hétfőn reggel nagy örömmel csatlakoztunk ehhez a nevükhöz teljesen hű, aranyos társasághoz papnövendék társammal, akivel együtt nem csak segíthettük a tábor menetét, de igazi élményként meg is tudtuk élni azt. A mindennapos játékok, focik és finom ételek mellett lehetőségünk volt bekapcsolódni a Szent Erzsébet Zarándoklatba, melynek egy este házigazdái is lehettünk. A reggeli szent liturgia után mi is együtt zarándokoltunk a nagy zarándokokkal Regécig, ahonnan kezdtük a felkészülésünket a másnapi kirándulásunkra, mely Arkára vezetett.

Lehet, fáradtan utaztak mind a gyerekek, mind mi is haza, de annál nagyobb élményekkel és töltekezéssel tudunk visszatekinteni erre a tartalmas táborra és Mogyoróskára, amit bearanyoztak az Aranyosok.

A táborban készült képek: https://goo.gl/photos/k5brNY88hwM3Mw5AA