Megkezdődött a metropóliai nagygyűlés

Máriapócson kezdődött meg október 20-án a metropóliai gyűlés, amelyre az ország minden pontjáról, csaknem százan jöttek össze papok és világiak.

logo

A kezdő vecsernyét Ábel püspök atya, Szabó Tamás helynökkel közösen vezette, amelyen kiemelten imádkoztak a gyűlés tagjaiért és az együttlét kegyelméért. A vecsernye végén Fülöp metropolita köszöntötte a jelenlevőket, kiemelte, hogy a gyűlés legfőbb eleme a tanácskozáson túl az imádság lesz, amelyet egy sajátos, háromnapos lelkigyakorlathoz hasonlított.

Ábel püspök

Rámutatott arra, hogy ez a gyűlés szervesen illeszkedik a Ferenc pápa által meghirdetett szinódusi út folyamatába. Az elmúlt esztendő során mindhárom egyházmegyében különböző csoportok beszélték át a világegyházat és a magyar görögkatolikus egyházat érintő kérdéseket. Ezek összegzése, amelyet Rómába is elküldtek, egyszer s mind alapul szolgál e jelen metropóliai gyűlésnek is.

Fülöp atya

Mint ahogyan a Szentatya is hangsúlyozta a Szentlélekre való figyelem fontosságát erre utalva emelte ki Fülöp metropolita is, hogy a metropóliai gyűlés egy nagy közös figyelem lesz, hogy a lélek hogyan vezeti tovább görögkatolikus egyházunkat.

Az este során lehetőség nyílt kötetlen ismerkedésre, ennek játékos menetét Grunda Dávid és Pindzsu István fiatal atyák vezették.

a gyűlésen

Az első munkanap utrenyével és Papp Tibor helynök atya vezette Szent Liturgiával kezdődött, amelyen egyebek mellett kiemelten a betegekért imádkoztak.

A püspök atyák kérik, hogy mindenki imádsággal kísérje metropóliánk e jeles eseményét, hogy a résztvevőket valóban a Szentlélek vezesse.

Szerző: Görögkatolikus Metropólia

Címkék