Megjelent a DOSZ Hittudományi Osztályának 2018-as tanulmánykötete

A DOSZ Hittudományi Osztálya minden évben megrendezni a Fiatal Kutatók és Doktoranduszok Nemzetközi Teológuskonferenciáját, melyre a 2018-ban február 9 és 11. között került sor Pécsett.

borító

A konferencián elhangzó előadások írott változata olvasható a most megjelent tanulmánykötetben, mely online letölthető ezen a LINKEN.

Az érdeklődők 27 tanulmányon keresztül ismerhetik meg a kurrens vallástudományi és teológiai kutatások legfrissebb eredményeit.

Az Osztály soron következő nemzetközi konferenciáját 2019. március 1-től 3-ig a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán fogja megszervezni. Előadónak illetve résztvevőnek regisztrálni lehet a rendezvény HONLAPJÁN.

Forrás: DOSz Hittudományi Osztály