Legeza Jozsó atya megtért Teremtőjéhez

Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy életének 69., papságának 41. évében Legeza József atya december 2-án halhatatlan lelkét visszaadta Teremtőjének.

Legeza József

Fájdalommal, mert betölthetetlen űrt hagy maga után - de megnyugvással, mert bizonyosak vagyunk, hogy a Mennyei Atya kelbére ölelte őt. A mondás szerint, akit böjtben, vagy elsőpénteken szólít magához az Úr, az nagyon kedves számára. Jozsó atya karácsony böjtjében, elsőpénteken hunyt el...

Jozsó atyát Timkó Imre püspök szentelte pappá 1981. augusztus 6-án, Nyíregyházán. Négyévnyi nyíregyházi szolgálatot követően a tizenhét évig budai Fő utcai, majd húsz évig újpesti parókusként szolgáló, súlyos betegségeit is hittel és derűvel leküzdő Jozsó atya – ahogy mindenki ismeri – évtizedek óta hívők ezreit vonzotta szentbeszédeivel, lelkigyakorlataival, melyek mindig bővelkedtek irodalmi párhuzamokban.

1991-es újraindulása óta a Görögkatolikus Szemle Könyvespolc mellett című rovatában rendszeresen közölte irodalmi témájú írásait, melyekben a művek és az evangéliumi tanítás közötti párhuzamokra és az Istenben való élet összefüggéseire mutat rá. Összegyűjtött írásai – a rovatával azonos címmel – két kötetben jelentek meg.

*

Súlyos betegségeit példamutató tartással és türelemmel viselte, az erről írt gondolatai most is aktuálisak:

A szenvedés nem passzív, terméketlen, meddő, kiesett idő, hanem életünk legproduktívabb, leggyümölcsözőbb, legaktívabb időszaka lehet, ha megtanulunk Isten oldalán járni.”

A magyar görögkatolikus közösségeket évtizedek óta szolgáló lelkipásztori tevékenysége, valamint szépirodalmi témájú ismeretterjesztő írásai elismeréseként Jozsó atya a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést vehette át 2021. március 15. alkalmából.

Jozsó atya idén június 26-án vonult nyugdíjba.

Görögkatolikus Szemle szerkesztősége, egykori és jelenlegi munkatársai, a budapesti görögkatolikusok és az egész görögkatolikus egyház hálásan köszöni Legeza József négy évtizedes lelkipásztori szolgálatát, magával ragadó előadásait és írásait, melyekkel gazdagította az Egyházat. Kevesen voltak képesek olyan egyszerű szavakkal olyan mélyre hatni az emberek lelkében; olyan kiemelkedő példát mutatni szenvedésből, istenhitből, az Istenre hagyatkozásból, mint Jozsó atya.

"Tanúságtevőknek kell lennünk. Soha nem volt könnyű kereszténynek lenni, ha valaki komolyan vette a hitét, és megpróbált aszerint élni. Nincs mese, szentté kell válnunk." (Részlet a Magyar Kurírnak adott interjúból, 2022. április 15.)

Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye