"Küzdelem a lelkekért"

Az edelényi Szent János Gimnázium részt vesz a Nemzeti Emlékezet Bizottság országos projektjében. A hivatalos megnyitót a kommunizmus áldozatainak emléknapján tartották.

a kiállításon

Az edelényi Szent János Görögkatolikus Gimnázium, Szakgimnázium, Technikum és Kollégium felkérést kapott a Nemzeti Emlékezet Bizottságától egy országos projektben való részvételre, melyben összesen tíz iskola vesz részt: katolikus, református, evangélikus középiskolák, illetve két állami intézmény is, hogy minél szélesebb körű tapasztalatok alapján alakíthassák a projekt elemeit – tudtuk meg Tóbiás Krisztina pedagógustól, a projekt iskolai vezetőjétől.

diák a kiállításon

A projekt egy tananyagfejlesztés, mely különböző feladatokat tartalmaz, és egyben együttműködést is jelent a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola egyik nyolcadikos osztályával. Az elkészült tananyagokat nyolcadikos és tizenkettedik évfolyamos diákok számára készítette az Emlékbizottság szakmai csapata, ezeket az edelényi iskolákban történelem órák keretében próbálják majd ki.

Atanáz püspök a kiállításon

A projekt része a kommunizmus áldozatainak emléknapjához kapcsolódóan Küzdelem a lelkekért - Az egyházi, ifjúsági közösségek a pártállami Magyarországon a „hosszú hatvanas években” című kiállítás, melynek a megnyitójára február 25-én került sor. Magához a kiállításhoz is készült pedagógiai eszközrendszer; tanórai  foglalkozásvázlat és interaktív játék.

Gianone András

 A kiállítás ünnepélyes megnyitóján Atanáz püspök is részt vett, valamint a az Emlékbizottság történésze, Arató György.

 

Címkék